Több mint egymilliós tartásdíj-tartozást is felhalmozott. Az iráni férfira börtönbüntetést kért az ügyészség, Magyarország területét is el kellene hagynia.


A Hajdú-Bihar Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ellen az elvált férfi ellen, aki volt hozzátartozóit hosszú ideig gyilkossággal fenyegette – írja az Ügyészség honlapja.

A vádirat szerint az iráni férfi és a debreceni nő házasok voltak, 2018 januárjában azonban a gyermeket váró asszony közölte, hogy válni akar. Ezt megtudva a férfi rendkívül indulatos lett,

A nő Magyarországon 2019 tavaszán elvált a férfitól, az időközben megszületett közös gyermekük kizárólagos felügyeleti jogát az anya látta el. A férfi a válást és az elszakadást a gyerektől nem tudta feldolgozni, ezért 2019 tavaszától kezdődően folyamatosan fenyegette és zaklatta volt feleségét.

A bíróság azt a döntést hozta, hogy az apa a gyereket 2019 márciusától 2020 márciusáig Debrecenben, az egyik gyermekjóléti központban látogathatta. Ezután a koronavírus-járvány miatt online, egy mobiltelefontos alkalmazáson keresztül láthatta a kicsit.

2021. március 27-én, a családsegítő szolgálat épületében lezajlott láthatást követően a férfi távozott először, megszegve ezzel a korábbi megállapodást. Hamarosan megérkezett autóval apósa, hogy hazavigye a nőt és a gyereket. Az időközben elbújt férfi lesből támadva, az utcán felvett tégladarabbal megdobta a távozó autó hátsó részét, amiben így több mint 60 000 forint kár keletkezett – ez később sem térült meg.

A válást követően a jogerős bírósági döntés alapján a vádlottnak tartásdíjat kellett fizetnie, aminek ő hosszú időn át szándékosan nem tett eleget, így több mind 1 millió forintos hátraléka keletkezett.

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért az iráni férfira, azzal a kiegészítéssel, hogy határozott időre utasítsák ki Magyarország területéről.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!