Folytatjuk a balatoni csatát


- jelentette ki az MSZP pártigazgatója vasárnap kora délutáni online sajtótájékoztatóján.

Molnár Zsolt a balatonaligai Club Aligától bejelentkezve kiemelte: nem hagyjuk, hogy újabb partszakaszt zárjanak le az emberek előtt, hogy újabb családok szoruljanak ki arról a településről, ahol évtizedek óta nyaralnak.

Molnár elmondta, hogy még tart a településen a lakossági fórum, amely szerinte a balatoni csata újabb állomása. Megfogalmazása szerint a magyar családok, a környezetvédelem, a jövő nemzedékeinek érdeke került szembe a befektetői érdekekkel, "azaz a mai hatalom érdekeivel".

A szocialista országgyűlési képviselő az MTI szerint elmondta, hogy a terem zsúfolásig megtelt. Ott van sok helyi lakos, nyaralótulajdonosok és a Jobbik országgyűlési képviselője, az ellenzéki előválasztáson induló Potocskáné Kőrösi Anita, illetve szocialista aktivisták, továbbá számos ember, aki aggódik a Balaton-partért, a Club Aliga jövőjéért, a jövő nemzedékeinek sorsáért.

Nem jelent meg viszont a lakossági fórumon a polgármester, valamint vele együtt az a négy önkormányzati képviselő, akik - Molnár Zsolt szerint - "jól láthatóan már a befektetői oldalra sodródtak", nincs ott továbbá a térség fideszes országgyűlési képviselője sem - sorolta.

A Club Aliga területét 2018-ban szerezte meg Mészáros Lőrinc és Tiborcz István korábbi közös cége, az Appeninn Nyrt. azzal, hogy megvásárolta a területet tulajdonló Pro-Mot nevű céget. A több tízmilliárdos fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökségtől jelentős támogatást nyertek el. Somogy Megyei Kormányhivatal július végén indította meg a környezetvédelmi hatósági eljárást. A szállodafejlesztés, illetve az ahhoz kapcsolódó építmények és egyéb infrastrukturális fejlesztések részletei ebből a dokumentumból derültek ki, azaz hogy lesz két villapark, lesz szálloda a hozzá tartozó épületekkel, parkolókkal és kikötő is.

A helyiek szerint az is kiderült, hogy a tervek alapján 678 férőhelyes parkolót megépítése a cél, és a kijelölt három közút nyomvonalának megváltoztatásával lehetővé válna, hogy ismét le zárják a Club Aligát.

Ezt a csatát folytatjuk, nem hagyjuk annyiban - fogalmazott Molnár Zsolt, kiemelve: akár az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Gazdasági Versenyhivatal előtt, akár népszavazáson, akár lakossági fórumon, akár a nyilvánosság teljes erejével, de folytatják a küzdelmet.

Az MSZP-s képviselő azt mondta, hogy számít mindenki segítségére, és azt kérte: támogassák a köztársaságpárti erőket, akik Karácsony Gergely vezetésével ezt a mai hatalmat le fogják váltani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!