A védőoltások méltányos elosztása a leggyorsabb útja a magas kockázatnak kitett közösségek megvédésének, az egészségügyi rendszerek stabilizálásának és a valóban globális gazdasági talpra állás elérésének

- mondta genfi virtuális sajtóértekezletén a főigazgató.

Kína is csatlakozott hivatalosan a kezdeményezéshez, amelynek célja a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegség elleni védőoltások kifejlesztésének és gyártásának a felgyorsítása is.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint a koronavírus-világjárvány aggasztó szakaszba lépett.

A főigazgató figyelmeztetett, hogy tekintettel az északi féltekén küszöbön álló télre és az új fertőzöttek számának gyors növekedésére, a következő pár hónap igen nehéz lesz, különösen Európában és Észak-Amerikában.

Fontos, hogy minden kormány azokra az alapvető eszközökre összpontosítson, amelyekkel megállítható a fertőzés terjedése, emberi életek és emberek megélhetése menthető meg

- tette hozzá a főigazgató.

Az állam felvásárolta az egyik influenza elleni védőoltás teljes magyarországi készletét

Így nem csak a magyar gyártású lesz a háziorvosoknál ingyen elérhető, bár az még kérdés, hogy a Sanofi vakcináját hogyan osztják szét.

A WHO honlapja szerint hétfőn 198 védőoltás van fejlesztés alatt világszerte, 44 közülük pedig már a klinikai tesztek szakaszában.

Szumija Szvamináthán, a WHO tudományos főmunkatársa hétfőn közölte, hogy a COVAX kezdeményezés keretében legkorábban 2021 közepén kezdhetik meg a védőoltások szétosztását.

Amint engedélyezik a vakcinákat, a cégek megkezdhetik a gyártást a COVAX részére, amely ezután megkezdi azok igazságos elosztását a kezdeményezéshez csatlakozott országok között - mondta Szvamináthán.

Hozzátette, nagyjából 2021 közepére esik, mire a lakosság meghatározott csoportjait megkezdik oltani.

A COVAX keretében a tervek szerint 2021 végére 2 milliárd adag vakcinát terveznek gyártani és méltányosan elosztani a világ országai között.

Michael Ryan, a WHO veszélyhelyzeti igazgatója szerint hétfői sajtótájékoztatóján megjegyezte, hogy Európa és Észak-Amerika példát vehet az ázsiai-csendes-óceáni térségről, ahol először ütötte fel a fejét a járvány, s most a legkevésbé érinti a koronavírus, mert a fertőzöttek számának csökkenésével nem enyhítettek az óvintézkedéseken.

A WHO európai tagállamaiban, hozzászámítva Oroszországot is, a múlt héten legalább 8500-an haltak meg koronavírusban, és az országok felében 50 százalékkal nőtt a fertőzöttek száma - emlékeztetett a szakértő.

Sok más országban meghúzták a képzeletbeli határvonalat, és amikor azt elérték, leállították az óvintézkedéseket, míg Ázsia fenntartotta azokat

- mondta Michael Ryan.

Akkora, mint a fél Európai Unió, de nincs egy koronavírus-fertőzött sem

Az észak-kanadai Nunavut drasztikus módszerekkel védi lakosait a megbetegedéstől.

A veszélyhelyzeti igazgató hangsúlyozta, hogy míg az ázsiai-csendes-óceáni térség országainak különböző volt a stratégiája, de egy közös előnyük van:

a közvélemény jobban bízik a kormányban, amely tovább tartotta fent az intézkedéseket.

Példaként említette Dél-Koreát, Japánt, Kínát, Tajvant, Szingapúrt és Ausztráliát, ahol a fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerülők azonosítására összpontosítottak, de nem csupán hazaküldték őket, hanem segítséget is nyújtottak az ellátásukban.

Michael Ryan szerint a vírus terjedése megakadályozásának módja az lenne, ha az igazoltan fertőzöttekkel kapcsolatba kerülőket karanténba helyeznék.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz felszólította a hatóságokat, hogy fokozzák a koronavírus elleni erőfeszítéseket, amely világszerte 40 millió embert fertőzött meg és 1,1 millió ember életét oltotta ki.

A Sister Sledge amerikai együttes We Are Family (Egy család vagyunk) című dalának a bevételét a WHO-nak ajánlja fel - jelentette be hétfőn Kim Sledge, az együttes egyik tagja.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Jakub Porzycki/NurPhoto/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!