És ne feledkezzünk meg a következő Squid Game-évadról sem a Netflixen, ami tovább borzolhatja az idegeinket.


Izgalmas, új szerepkörökben láthatjuk kedvenc színészeinket a streamingcsatornákon idén, és egyéb, nagyon várós sorozatok is érkeznek.

The Sympathizer (HBO MAX)

Robert Downey Jr. neve kapcsolódik a sorozathoz, állítólag több szerepet is játszani fog benne, ráadásul sokunk örömére több gonosz karaktert is. A széria ügynökről mesél a vietnámi háború idején, rendezője pedig Park Chan-wook, aki az Oldboy című filmmel lett sztár-rendező. Érdekes zsánerű a sorozat, ami a rendezőhöz jól passzol: történelmi fekete komédia, amely Viet Thanh Nguyen 2015-ös Pulitzer-díjas, azonos című regényén alapul. 

The Veil 

Elisabeth Moss főszereplésével új sorozat érkezik idén, melynek a kreátora nem más, mint a Peaky Blinders alkotója, így nagy esély van ezzel a csapattal valami nagy dobásra. Premierdátum még nincs, és még az sem tiszta, hogy Magyarországon melyik felületen lesz majd látható a sorozat. Kevés információ áll még rendelkezésre, de annyit tudni, hogy zsánerét tekintve thriller lesz, két nővel a középpontban, akik Isztambulból Párizsba utaznak.

Star Wars: The Acolyte (Disney+)

A Star Wars mostanában sorozatok formájában bővül tovább, állítólag 2026-tól jönnek újabb filmek is. A The Acolyte kimondottan izgalmasnak ígérkezik, és már az előzetesét is láthatjuk. A sorozat a Köztársaság Fénykora elnevezésű új korszakban játszódik a Skywalker saga előtt, amit már az új képregények be is vezettek a rajongók számára. Leslye Headland, a sorozat showrunnere azt nyilatkozta, hogy ez egy nyomozós harcművészeti sorozat lesz, amelyben nem lesznek űrcsaták, viszont a sorozatot egy rendhagyó Csillagok háborúja szériának szánja.

Bridgerton 3. évad (Netflix)

Ez egy fontos időpont a sorozatok bemutatója között az évben, mégha nem is a legnagyobb kritikusi sikerről és legnívósabb sorozatról beszélünk, de tény, hogy hatalmas rajongótábora van a sorozatnak, ezért nem is volt kérdés, hogy jön az új évad a Netflixre. A drámai, erotikában gazdag, kosztümös nászok sorozatászának új évada két részletben kerül fel az oldalra. Az első részek május 16-án lesznek elérhetőek.

Squid Game 2. évad (Netflix)

Talán a Netflixen ez a premier a legfontosabb az idei évben, mivel anno akkorát robbant az első évad, hogy minden nézői rekordot felülmúlt a szolgáltató oldalán. Várható a biztos siker, ami talán az első részeknél még több nézőt jelent majd, mint korábban - aztán a többi már a minőségén múlik . A Netflix saját gyártású koreai televíziós sorozata a kultikussá vált Squid Game, a története elég bizarr, vérre gyerekjátékokat játszanak a karakterek a többmilliós fődíjért. Ha veszítenek, meghalnak.

Pingvin (HBO MAX)

Colin Farrell karaktere a legutóbbi Batman-filmből saját sorozatot kapott. Időben ott vagyunk, ahol a film véget ért, Pingvin figurája egyre jobban emelkedik fel az alvilágban. A jól elmaszkírozott színésztől ez egy emlékezetes karakter, esély van egy ütős sorozatra.

Sárkányok háza 2. évad (HBO MAX)

Naná, hogy a Trónok harca eseménysorozata az év egyik legnagyobb durranása, amely George R. R. Martin Tűz és vér című könyvét dolgozza fel, ami kb. kétszáz évvel a Trónok harca eseményei előtti Westerostban játszódik, és a Targaryen-ház történetét követi nyomon. A Sárkányok háza 2. évadának első része állítólag a Fiú a fiúért címet viseli.

Hacks 3. évad (HBO MAX)

Rengeteg díjjal ajándékozták meg ezt a nagyszerű, finom humorú és okos sorozatot, és komoly nézői sikere is volt az első két évadnak. Valóban az egyik legjobb vígjátékszéria volt a Hacks az elmúlt évekből, talán a Ted Lassóhoz hasonlít a világa egy kicsit. Egy fiatal íróról és egy humoristáról mesél a sorozat, mindketten furcsák, de mégis sikerül együttműködniük.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!