Charlize Theron a NPR-nek adott interjút új filmje, a Bomshell kapcsán, mely a Fox News alapítójának szexuális zaklatási botrányáról szól. A színésznő a beszélgetésben kitért apja halálára is, akit anyja ölt meg önvédelemből. Theron 15 éves volt, amikor alkoholista apja házuk egyik szobája ajataján átlőtt, lánya és felesége felé tartva a pisztolyt. A színésznő szerint a férfi annyira részeg volt, hogy járó képesnek sem kellett volna lennie.


Egyik golyó sem talált el minket, ami csak a csodának köszönhető. Az anyám önvédelemből azonban véget vetett a félelemnek. Minél többet beszélünk erről az egészről, annál inkább szembesülünk azzal, hogy nem egyedi az esetünk

- mondta el.

A színésznő édesapját nagyon beteg emberként jellemezte, akinek "elég reménytelen volt a helyzete". Szerinte a kiszámíthatatlan mindennapi élet egy függővel olyan dolog, amely örökbe beágyazódik az ember testébe, nemcsak arra az egy estére, amikor az eset történt. Theron elmondta, hogy sok emberrel osztja meg történetét.

Nem szégyellek erről beszélni, mivel azt gondolom, minél többet beszélünk erről, annál inkább lesz világos számunkra, hogy nem vagyunk egyedül ebben az egészben. Azt hiszem, számomra ez a történet mindig is a függőkkel való felnövekedésről szól, és hogy mit tesz ez az egész egy emberre

- nyilatkozta.

(BBC)

Kiemelt kép: LISA O'CONNOR / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!