Charlize Theron gyereke egy ideje foglalkoztatta már az amerikai és brit sajtót, a 7 éves örökbefogadott Jacksont ugyanis többször látták női ruhában. A színésznő a DailyMailnek beszélt először róla, hogy Jackson transznemű.


Igen, azt hittem én is, hogy fiú. Aztán három évesen rám nézett és azt mondta, hogy ő nem fiú. Szóval ez van. Van két gyönyörű lányom, akiket, mint minden szülő, meg akarok óvni és szeretném látni őket sikereket elérni.

Mint mondta, az ő dolga nem az, hogy eldöntse a gyerekei helyett, hogy kik ők.

Szülőként az a feladatom, hogy ünnepeljem és szeressem őket és megadjak nekik mindent ahhoz, hogy azzá váljanak, akivé szeretnének. És mindent megteszek, amit tudok, hogy a gyerekeimnek joga legyen ehhez és védve legyen ez a joguk.

Theron szerint az anyjának köszönheti, hogy ennyire progresszívan áll ehhez a kérdéshez, továbbá a neveltetésének Dél-Afrikában.

Tudod, egy olyan országban nőttem fel, ahol az emberek féligazságokkal, hazugságokkal, meg folyamatos sugdolózással élték le az életüket és senki nem mondott ki semmit hangosan, én pedig pont úgy lettem nevelve, hogy ne legyek ilyen. Anyám úgy nevelt, hogy mondjam ki, amit gondolok.

(HVG)

Kiemelt kép: Joshua Sudock/Disneyland Resort, Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!