A 24.hu arról írt, hogy új kutakat is kell fúrni a beruházások miatt, de kiderült, hogy más tevékenység miatt nyújtottak be kútfúrási engedélyt.


Cáfolta a debreceni polgármesteri hivatal a 24.hu értesüléseit a CATL akkumulátorgyár vízigényével kapcsolatban. A portál korábban azt írta: „a takarékos vízhasználati ígéretek ellenére az elmúlt hetekben elindult több kút engedélyeztetési folyamata és kiépítése a debreceni CATL akkumulátorgyár és a BMW-gyár vízigényének kielégítésére”.

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának, valamint a közvetett tulajdonában álló

Debreceni Vízmű Zrt-nek, következetes álláspontja, hogy egyetlen ipari beruházáshoz

kapcsolódóan sem járul hozzá olyan kút létesítéséhez, amely a debreceni ivóvízbázist elérheti.

Az ipari létesítmények víz és szennyvíz igényének kielégítése kizárólag a Debreceni Vízmű

által történhet, kontrollált, ellenőrzött körülmények között.

A Debreceni Vízmű Zrt. a kialakult gyakorlatnak megfelelően nem ad ilyen esetben hozzájáruló nyilatkozatot, a kérelmet a Hajdú-Bihar Vármegyei Katasztrófavédelem elutasította.

Nem felel meg továbbá a valóságnak az sem, hogy az Észak-nyugati Gazdasági Övezetben Debrecen ivóvíz bázisát elérő kút létesülne. A cikk tévesen következtet arra, hogy a BMW gyár területén is az üzem vízellátása érdekében kértek kútfelújítási engedélyt. A valóság ezzel szemben az, hogy két, már meglévő monitoring (azaz a talajvíz védelmét kontrolláló) kút felújítására kértek engedélyt, annak érdekében, hogy a környezetvédelmi követelményeknek minden tekintetben ellenőrzött formában megfeleljen az engedélyt kérő.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!