Buzz Aldrin, az Apollo-11 legendás űrhajósa és az első holdraszálló misszió tagja reagált arra a felvetésre, mely szerint valakinek vissza kéne mennie a Holdra, hogy összeszedje az otthagyott székletet - írja az Independent.

A Holdon járó asztronauták rengeteg ikonikus nyomot hagytak az égitesten, például lábnyomokat és egy amerikai zászlót, amelyek máig láthatóak az objektumon. Vannak azonban kevésbé ismert jelei is a holdraszállásnak, így több zsáknyi emberi ürülék, illetve különböző hulladékok.

Brian Resnick tudományos újságíró szerint ezeket a maradványokat el kéne szállítani a Holdról. Resnick azt követően állt elő ötletével, hogy Amerika bejelentette, 2024-re ismét vissza kell térnie a NASA-nak az égitestre.

Amerika öt éven belül űrhajósokat küldene a Holdra

Bázist is létrehoznának a Hold felszínén, ahonnan a Marsra indulhatnak.

Az újságíró szerint a zsákok vizsgálatával jobban megérthetnénk, hogy miként képes fennmaradni az élet az űrben. Az emberi széklet ugyanis rengeteg baktériumot tartalmaz, a mikroorganizmusok az ürülék tömegének mintegy felét teszik ki. A zsákokban lévő minták így páratlan elemzési lehetőséget jelenthetnének az asztrobiológusok számára.

Resnick úgy gondolja, az egyik tárolóban Aldrin széklete lehet, kiemelve, hogy nem biztos, hogy az Apollo-11 legénysége hátrahagyott ilyen típusú hulladékot. Aldrin sokáig nem reagált a felvetésre, a közelmúltban azonban azt nyilatkozta, hogy nem utasítja el a felvetést, ugyanakkor együttérzését fejezte ki azon űrhajós felé, aki majd megtalálja zsákját.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!