Gondolkodtunk, mi legyen, (…) felhívtuk, hogy akkor rá esett a választásunk. De közben most tudtam meg egy negyedórája, hogy jó volt a megérzésem, búzavirág


- mondta a hangfelvételen a jegyző, akinek az is baja volt, hogy az állásra jelentkező férfival, hogy "intelligens", ami - ahogy fogalmazott - "még rosszabb, egyéb kérdéseket is fölvet bennem".

Deák Ferenc még ennél is tovább ment, közölte:

Utálom az ilyen lóbaszó férfiakat, haragszom rájuk, alapból.

A jegyzőnek az is szemet szúrt, hogy a pályázó korábbi munkahelyén több élettársi kapcsolati bejegyzést is lebonyolított - ami az anyakönyvvezetői állással járó feladat. "Mi ilyet itt nem fogunk csinálni, mert nem vagyunk erre kijelölve, hála a jó istennek" - mondta.

A felvétel szerint a jegyző attól tartott, hogy rossz fényt vetne rájuk, ha beindulna a suttogó propaganda, hogy a távozó anyakönyvvezető helyére "csak egy buzit" találtak, mert - mint mondta - Budakalász konzervatív.

A felvételen az is hallható, hogy a jegyző hangosan gondolkodik arról, hogy a helyzetre az lehetne a megoldás, hogy majd a távozó anyakönyvvezetőt maradásra bírják egy kis időre, megmondják neki, hogy "most közös megegyezés nincs", és addig az új, homoszexuálisnak vélt jelölt úgyis elhelyezkedik majd.

Azt mondjuk a csávónak, hogy bocsánat, maradt az anyakönyvvezető.

Bár a döntés meghozatalakor nem mindenki értett egyet abban, hogy a szexuális orientáció alapot adna az elutasításra, tény, hogy W. végül nem kapta meg az állást, és új pályázatot hirdettek. A portál megtalálta az érintettet, aki nem kíván nyilatkozni nekik.

A Telex kérdésére az önkormányzat közölte, valóban álláspályázatot írtak ki egy távozni kívánó munkatárs posztjára, ő azonban meggondolta magát és mégis maradt. Elismerték, hogy közben volt szakmailag alkalmas szakember, akivel szóban meg is állapodtak.

Ugyanakkor a jegyző szerint a helyzet rövid időn belül ismét megváltozott, mert az eredeti munkatárs "egy tragikus családi halálesetet követően mégis a távozás mellett döntött. Azonnali helyettesítésére a Pest megyei Kormányhivatal átmeneti helyettesítő személyt jelölt ki (…), aki hamar jelezte, hogy szívesen lenne hosszabb távon is a munkatársuk.

Kiemelt kép: Google Maps


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!