Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy Budakalászon komoly következménye lesz annak, hogy elutasította az önkormányzat egy anyakönyvvezetői állásra jelentkezett férfi pályázatát, mert melegnek gondolták. A Telex viszont hétfőn arról ír, hogy nem fogadta el Deák Ferenc jegyző lemondását Budakalász polgármestere.

Dr. Göbl Richárd közleményét azzal kezdi, hogy

az elmúlt hét történései kisvárosunk megszokott hétköznapjainak nyugalmát borították fel. A médiában nyilvánosságot kapott, Budakalász jegyzője által kimondott méltatlan szavak felkorbácsolták a lelkek nyugalmát.

A polgármester úgy gondolja, mint felettesének kötelessége a felelősségre vonás, és ezt meg is teszi, majd hozzáteszi, hogy az elhangzott kijelentések vállalhatatlanok.

A döbbenet testet, lelket bénító percei után azonban a racionális gondolkodás következik, amely a történtek mérlegelésén nyugszik. Engedhető-e az ellenünk sunyi és alattomos módszerekkel folyamatosan zajló lejárató kampány, a titkosszolgálati módszerekkel lehallgatott, zárt ajtók mögött elhangzott beszélgetések nyilvánosságra hozatala és az ezzel való zsarolás?

- teszi fel a kérdést a polgármester, majd arra jut, hogy:

a jegyző úr szakmai felkészültségét az együtt ledolgozott esztendő alatt megismertem és elismerem. Döntésem meghozatalánál mindezen szempontokat és a hazai közéletben ritka személyes felelősségvállalást is figyelembe vettem. Alapos mérlegelés után úgy tartom helyesnek, ha elfogadom Deák Ferenc bocsánatkérését, de a lemondását nem.

A polgármester végül úgy döntött, hogy megrovásban részesíti a jegyzőt.

Búzavirágnak nevezte a budakalászi jegyző a homoszexuálisnak hitt pályázót, nem is kapta meg az állást

A jegyző attól tartott, beindulna a suttogó propaganda, hogy a távozó anyakönyvvezető helyére "csak egy buzit" találtak,


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!