Remélem nem bántom meg, de privát véleményem szerint ön egy hazug, rosszindulatú, manipulatív, velejéig romlott büdös kommunista, aki a lelkét is eladná, csak, hogy kitűnjön propagandista társai közül gazdái, és a többi hasonszőrű elvtelen senki előtt


- közölte Bács István érdi fideszes önkormányzati képviselő, miután az Átlátszó arról kérdezte, miért nem vallotta be a saját cégének nyújtott 71 millió forintos tagi kölcsönt a vagyonnyilatkozatában.

A lap szerint Érd korábbi alpolgármestere a 2019-es önkormányzati választási vereség után alapította meg az Aequivalentia nevű egyszemélyes kft.-jét, ami a bejegyzett főtevékenysége szerint "épületépítési projektek szervezésével" foglalkozik. A lap szerint Bács 2019-ben 38 millió forint tagi kölcsönt adott saját cégének, ami 2020-ra 71,5 millió forintra emelkedett, 12 millió forintos nettó árbevétel mellett. Erről az Átlátszó szerint nem számolt be egyik vagyonnyilatkozatában sem.

A lap megkereste Bácsot, aki ezt írta:

Mivel elegem van a sorozatos rágalmaiból és hazugságaiból, figyelmeztettem, ha csak egy szó valótlanságot leír velem kapcsolatban, vagy velem kapcsolatba hozható természetes illetve jogi személyekről, vagy csak sejteti ezeket, akkor először a koszos ingjét, utána a szakadt gatyáját, végezetül pedig a lyukas cipőjét is leperlem önről. Fentiekre tekintettel kérem soha többet ne zaklasson megkereséseivel


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!