„Elmúltam negyvenéves, és már nemhogy ketyeg, de hangosan csörög a biológiai órám. De most legalább esélyem van arra, hogy megvalósítsam azt, ami a legnagyobb vágyam – árulta el a volt ValóVilág-játékos.


Mint mi is írtunk róla, a volt ValóVilág-játékos tavaly nyáron egy úgynevezett teaszeánszon vett részt, ahol azt mondja, magát a sátánt látta. Beszaladt egy erdőbe, ahol a végkimerülésig futott, majd felmászott egy magaslesre. Onnan álmában lezuhant, és arra ébredt, hogy nem tud megmozdulni.

Egy évvel az eset után most úgy érzi, hogy rájött, mi vezette el őt a sorsfordító eseményekig - írja a Borsonline.

Úgy érzi, hogy a szörnyű eset után kapott egy második esélyt és most végre újra képes őszintén nevetni és értékelni az apró jót is.

„Nehéz a történteket balesetnek hívni, de ha az eredményét tekintjük, akkor mégis csak az volt, mégpedig nagyon-nagyon súlyos. Nagyon rossz életszakaszban voltam, amikor arra gondoltam, hogy az ayahuasca-szertartáson majd megvilágosodom. Legalábbis így éreztem és gondoltam, pedig ez nagyon nem volt igaz.

– mondta a lapnak.

„Az elsődleges ok, amiért elmentem arra a szertartásra, az volt, hogy mindennél jobban szerettem volna saját családot alapítani és gyermeket szülni. Ezek a vágyaim pedig egy átléphetetlen akadályba ütköztek. Beleragadtam egy olyan kapcsolatba, aminek nem volt jövője. Az akkori párom, akivel hét éven át voltunk együtt, egyáltalán nem szeretett volna tőlem gyereket, és hát bár kétszer is eljegyzett, sosem adta jelét annak sem, hogy valaha szeretné, hogy a felesége legyek. Persze nagyon sokáig hitegetett és manipulált, de egy ponton túl már tudtam, hogy csak az időm megy mellette és sosem lesz teljes az életem, ha vele maradok.

– árulta el.

Ugyanakkor tisztában van a lehetőségeivel:

"Elmúltam negyvenéves és már nemhogy ketyeg, de hangosan csörög a biológiai órám. Ugyanakkor most legalább esélyem van arra, hogy ha az utolsó percekben is, de megvalósítsam azt, ami a legnagyobb vágyam ebben az életben. Ehhez persze meg kell találnom azt a férfit, aki mellett azt érzem, hogy igazán a társam, barátom, cinkosom lehet, és akiben látom, hogy ugyanúgy szeretne családot alapítani, mint én.

Ez pedig…

Ez nem is olyan nehéz, ha arra koncentrálok, ami szép az életemben. Ma már értékelem magam és ez a legfontosabb. A többit pedig a sorsra bízom. Sokkal pozitívabb vagyok, mint korábban valaha és már nem támasztok feltételeket a boldogságomhoz. Ja, és megtanultam felismerni, ha csak játszik velem valaki” – mondta el őszintén Béres Anett.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!