Nehéz olyan várossal kapcsolatban objektívnek maradni, amit az ember imád. És talán a szubjektivitás bele is fér egy olyan cikkbe, amelyben az ember felköszönti az egyik kedvenc városát.
Budapest ma, 2018. november 17-én 145 éves. 1873-ban ezen a napon egyesült hivatalosan az amúgy is régen összenőtt három nagyobb város a Duna partján - Óbuda, Buda és Pest - csatolt részeikkel, hibáikkal és szerethető arcukkal együtt. Így alakult ki a mai nagyváros magja, ahol szinte minden megtalálható ahhoz, hogy a világ egyik legszebb és legizgalmasabb helye legyen: síkság és dombos vidék, víz és sziklák, szigetek, romantikus parkok és kertek, sok-sok évszázad nyoma épületekben és romokban, rengeteg stílus és hangulat, sokféle íz és szín, olyan különleges negyedek, mint Wekerle vagy a Napraforgó utcai Bauhaus-telep, csönd és zaj egyszerre.
Budapestet a hibáival együtt szeretem - azt hiszem, ezt nevezik szerelemnek -, és amikor csak tudom, kihasználom az adottságait és mindazt, amit nyújtani tud azoknak, akik itt laknak.
Milyen is volt ez a terület évszázadokkal ezelőtt? "Telente gyakran megszakadt hajdanán minden forgalom a két part között. Pestet mégis főleg az éltette századokon át, hogy a Duna túlsó partján ott állt Buda. Budát meg az, hogy a szemközti parton ott állt Pest. Pontosabban: mindkettejüket az éltette, hogy ősidők óta itt volt a Duna középső folyásának legjobb átkelőhelye" - írja Varga Domonkos Budapestről szóló, 1985-ben kiadott könyvében.
A budai és pesti oldal egyesítésének gondolata a reformkorban merült fel először, Széchenyi István A Világ című munkájában így írt erről: "Fővárosotok nevét Buda-Pestre kellene változtatni, amely kevés év, sőt hónap múlva olyan megszokottan s könnyen hangoznék, mint Bukarest, s így a két város egyesülne, amely most nem a legjobb szemmel nézi egymást. Milyen haszon áradna ebből az egyesülésből, milyen virágzó fővárosa lenne Magyarországnak rövid idő múlva! Kivált, ha az országgyűlés is nem Pozsonyban, nem a határszéleken, s olyan távul Erdélytől, hanem az Ország szívében lenne megtartva... Egy fővárosnak kellene ezeknek lenni, nem kettőnek; egy és nem megoszló, ellentmondó szívnek." A Lánchíd, a két várost összekapcsoló állandó kőhíd megépítése is tovább erősítette ezt az elképzelést.
Pest neve azonban zavarta Széchenyi Istvánt, mivel ez az angolban dögvészt jelent, emiatt felmerült a Bájkert, a Dunagyöngye, az Etelvár, a Hunvár és a Honderű név is felmerült, ám mindegyiket elvetették. A köznyelvben elterjedt Pest-Buda viszont sikerrel pályázott a névre, csakhogy, mint Hegedűs Sándor említi: "Amikor a leginkább elfogadott Pest-Buda nevet összefoglaló névként a térképekre nyomták volna, a Pest betűi a Duna budai, a Buda felirat pedig a pesti oldalára estek volna, ezért egyre inkább elfogadottá vált, hogy az ország szívének elnevezése Pest, Buda, Óbuda és a Margit-sziget fővárossá egyesítése után, Budapest legyen."
Az egy évig tartó egyesítési folyamat az 1873. november 17-i díszközgyűléssel ért véget. A Fővárosi Tanács - Budapest Főváros Közgyűlésének 1991. március 21-i döntése értelmében ez a főváros ünnepnapja.
Azt, hogy az egyesített Budapest valódi világvárossá váljon, elveszítse egyes negyedeinek falusias stílusát és elinduljon a modern fejlődés (annak árnyoldalaival együtt), számtalan beruházással segítették. Többek közt 1873-ban megnyílt az Áru- és értéktőzsde, már a kiegyezés után folyamatosan telepítették a távíró-huzalokat és póznákat, elkezdték lefedni az Ördög-árok Horváth-kertnél húzódó részét.
Már zajlott az Andrássy út és a mai Nagykörút kiépítése, épült a Margit-híd, gyárak és kiadók létesültek, 1875-ben megalapították a Zeneakadémiát, 1877-ben átadták a Nyugati pályaudvart. A 19. század utolsó évtizedeiben, majd a huszadik század elején elképesztő ütemben zajlott az építkezés is, hogy a folyamatosan növekvő lakosság számára legyen elegendő lakás - ebben az időben épült a gangos házak, a több emeletes bérpaloták többsége. És persze ezt a felsorolást még számos ponttal bővíthetnénk.
A cél tehát az volt, hogy Magyarország fővárosa korszerű, ésszerűen vezetett és tervezett, életképes nagyváros legyen, amely rendezett területeivel és látnivalóival vehesse fel a versenyt Európa többi nagyvárosával szemben.
