Akár félmillió forintba is kerülhet a vezetői engedély megszerzése. Eközben olyan súlyos a sofőrhiány az országban, hogy hamarosan indiai nők szállíthatnak elektronikai eszközöket és postai küldeményeket.


Átlagosan 305 ezer forintba kerül a B kategóriás jogosítvány megszerzése, bizonyos esetekben azonban 500 ezer forint is lehet a számla. A fiatalok közül sokan az elméleti vizsgát leteszik, de aztán inkább kivárnak - írja a 24.hu.

A KSH adatai szerint 2022 végén átlagosan 305 ezer forintba került egy jogosítvány megszerzése, ami jelentős áremelkedés a korábbi időszakokhoz képest, 2020 utolsó hónapjában például 216 300 forint volt az átlagos számla.

Jovánovics János, a Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke a portál megkeresésére azonban elmondta, hogy akár 500 ezer forintnál is többet kell költeniük a tanulóknak, mire megszerzik a B kategóriás jogosítványt, mivel ugyan elég lenne 29 vezetői órát vennie a tanulónak, hogy a vizsgával együtt meglegyen a kötelező 30 levezetett óra, de a gyakorlatban ez inkább 50-60 óra szokott lenni. Ráadásul bukás esetén újabb 50-100 ezer forintos pluszköltsége keletkezik a tanulónak.

- mondta Jovánovics János az elszabadult árak hatásáról.

A tanulók elmaradása miatt nehéz helyzetbe kerültek az oktatók is, ráadásul a szervizdíjak emelkedése, a kata-módosítás és az üzemanyagárak drágulása miatt jelentősen megnőttek a kiadásaik.

A Magyar Autóközlekedési Tanintézetek Országos Szövetségének elnöke szerint egy új trend van kialakulóban a magas árak miatt:

A szakember szerint nagyon aggasztó, hogy ezzel párhuzamosan a tehergépjármű-vezető és buszvezető tanfolyamokra jelentkezők gyakorlatilag teljesen eltűntek: a tavalyi év ugyanezen időszakához képest 90 százalékkal zuhant vissza az érdeklődők száma.

A Baton Transport Hungary, a dán Baton Transport szállítmányozási cég leányvállalata első körben 25 olyan indiai nőt keres, akik teherautó-sofőrként dolgoznának Magyarországon. Amennyiben a program sikeresnek bizonyul, akár 800 indiai nőt is felvennének a következő öt évben.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!