Brutális végjáték kezdődhetett Szíriában

A szíriai konfliktus lassan a végéhez ér, vagy legalábbis egy fontos mérföldkőhöz érkezett. A 2015 őszén elindított orosz-iráni támogatású ellenoffenzíva lassan felőrölte az szíriai kormány ellenfeleit az országban. Damaszkusz lépésről lépésre számolta fel az ország különböző területein működő felkelő- és terrorszervezeteket. Miközben a szíriai kurdok mindvégig meg tudták őrizni nehezen kivívott, hivatalosan továbbra sem elismert autonómiájukat, és semlegesek maradtak az Aszad-rezsimmel szemben, addig a szíriai vezetés fokozatosan újraegyesítette az ország többi részét. Az utolsó "falat" Idlib tartomány, az ország északi részén fekvő sűrűn lakott terület, ahol mára két nagy egységre szűkült le az ellenállók több tízezer fegyverest számláló tábora. Az szíriai-orosz-iráni koalíció okosan az utolsónak hagyta a katonailag legnehezebbnek tűnő feladatot, és mivel a jelek szerint Idlibet pusztán katonai erővel akarják majd visszafoglalni, úgy nemcsak a felkelők és a civil lakosság, de a kormányerők is súlyos veszteségeket szenvedhetnek.

A nyugati vezetők előre jelezték, hogy ha az idlibi offenzívában vegyi fegyvert fog bevetni Szíria, akkor újabb rakétatámadással kell majd szembenéznie. Erre jött orosz védelmi minisztérium szóvivőjének elhíresült vádja, hogy a brit titkosszolgálat vegyifegyver-provokációt szervez Idlibben, hogy a Nyugat támadást indíthasson a koalíciós erők ellen.

A török faktor

A fegyveressekkel teli tartomány elleni szíriai-orosz-iráni támadásnak van azonban egy bökkenője. Törökország az elmúlt években jelentősen kiterjesztette befolyását Idlib tartomány jelentős részére, sőt egyes határos régiókat el is foglalt magának. Az Ankara részéről ellenségnek tekintett kurdok fegyveres szervezeteinek kiűzése mellett a török vezetés nagy energiát fordított arra, hogy az idlibi fegyveres frakciókat a saját ernyőszervezete, a Nemzeti Felszabadítási Front alatt egyesítse. A török hadsereg direkt és indirekt jelenléte Oroszország és Irán jóváhagyásával történik. A három ország, megunva a nyugati országok befolyását az ENSZ békefolyamat felett, 2017-ben saját megállapodási tárgyalást indított "Asztana-folyamat" révén. Ennek során előbb a kazah fővárosban, majd Szocsiban ültették tárgyalóasztalhoz a szíriai kormányt, a kormánybarát ellenzéket és azokat a felkelőcsoportokat, akiket már legyőztek.

Törökország itt és így kapott kvázi szabad kezet, hogy Idlib tartományban kedvére manipulálja a folyamatokat és ún. megfigyelő pontokat hozzon létre a tartományon belül. Ankara számára kulcsfontosságú, hogy mi történik Észak-Szíriában, mert ez gazdasági, biztonsági és migrációs kérdésekben is érintheti. Miközben Moszkva és Teherán a partnere (kerülném a "szövetséges" szót), addig szemben ezzel a két országgal az Aszad-rezsimet továbbra is ellenfelének tekinti. Erdogan államfő joggal tarthat attól, hogy ha a szíriai kormány visszaállítaná hatalmát Idlibben, az például az ősellenségenek tartott kurdok visszatérését is jelentené. Mindezek miatt Törökország egyáltalán nem érdekelt abban, ami szír-orosz-iráni koalíciónak szándéka a felkelők uralta tartományban. Egy pusztán a katonai erőre hagyatkozó offenzíva felszámolná a török támogatású felkelőket, a civil lakosság százezreit indítaná el a török határ felé, végül pedig - és ez a legfontosabb - gyakorlatilag megszűnne Törökország befolyása a szíriai konfliktusra. Érdeke ez Ankarának?

Remények és kudarcok Teheránban

Miközben folytatódott a katonai erők koncentrációja Idlib körül, híre kelt, hogy Vlagyimir Putyin, Recep Tayyip Erdogan és Haszán Roháni elnökök az iráni fővárosban fognak találkozni. A hivatalos kommünikéktől függetlenül is világos volt, hogy a találkozó témája Idlib tartomány lesz, ahol az orosz és iráni félnek valahogy majd rá kell vennie Ankarát, hogy egyezzen bele a kormányerők offenzívájába. A pénteken megtartott csúcs súlyát jelzi, hogy az orosz elnök előtte még külön is találkozott a török vezetővel, feltehetően azért, hogy megpuhítsa az offenzíva érdekében. Ezt követte a háromoldalú tárgyalás, amely az eredmények tükrében kudarc volt. A záródokumentum igazán semmitmondóra sikerült, miközben Erdogan elnök beszédében jelezte, hogy sem a vegyi fegyverek, sem a hagyományos fegyverek alkalmazása nem vezet eredményre, mert mindkettő csak halált okoz. Furcsa volt ez a török elnöktől, de ebben a kontextusban egyértelműen jelezte két partnerének, hogy Törökország egyelőre nem akarja a támadás elindítását.

Hol lesz majd a kompromisszum? Oroszországnak nem érdeke nyíltan szakítani ebben a kérdésben Törökországgal, így elképzelhető, hogy a kormányzati offenzíva első körben az al-Kaida utódszervezetéből alakult Haját Tahrír as-Sám ellen fog irányulni csak, habár két helyi lakos szerint szíriai helikopterek civil házakat is bombáztak Hán-Sejkún város peremén. A már említett, törökök által dominált Nemzeti Felszabadítási Front mellett ez a másik olyan szervezet, amely domináns Idlib tartományban, és egyelőre szemben áll Ankarával is. Minden szempontból legitim célpont, céljai és elvei miatt is, és nincs egyetlen külső "pártfogója" sem, aki megvédené a nemzetközi porondon. Kérdés, hogy mi fog történni az egykori Nuszra Frontból transzformálódott szervezettel. Sokan azt várják, hogy a szervezet ketté vagy három felé szakad. Egyik része a Nemzeti Felszabadítási Fronthoz csatlakozik, radikálisabb elemei a sejtekként jelen levő Iszlám Állam egységeihez csatlakoznak, míg lesznek, akik már titokban tárgyalnak Damaszkusszal és majd megadják magukat. Mindhárom esetre láttunk példát az elmúlt években. Bár az Iszlám Állam jelenléte minimális Idlibben, azt sem érdemes elfelejteni, hogy több szíriai ellenzéki területet azért tudtak a kormányerők kevés áldozattal elfoglalni, mert megegyeztek a helyi dzsihadistákkal, hogy a szabad elvonulás fejében kivonulnak onnan. Ezeknek a dzsihadista csoportok az úticélja szinte mindig Idlib volt.

Ha a támadás nem is lesz általános, és valóban csak a dzsihadisták elleni településeket fogja érinteni, úgy is súlyos civil áldozatokkal fog járni. Törökország egyre inkább akadály lesz az orosz-iráni-szíriai tengely számára az ország újraegyesítésének tekintetében, ám Moszkva még továbbra is erősen érdekelt, hogy a kétoldalú kapcsolatok normalizáltak maradjanak.

Ennél a pontnál megint csak ahhoz a kérdéshez jutunk vissza, hogy mi is lehet Putyin elnök pontos célja Szíriában? Az Aszad-rezsim teljes restaurációja, az instabil, de Moszkva által ellenőrzött állapot fenntartása, a regionális (szíriai-török, izraeli-iráni) ellentétek kialakítása? Ezt valószínűleg csak a Kremlinben tudják, és az elkövetkező hetekben is csak a stratégia újabb darabkáit fogjuk megismerni.

Főkép: Yasin Akgul / AFP PHOTO