Több mint ötvenen meghaltak és közel kétszáz ember megsebesült, amikor pénteken nagy erejű bomba robban az istentisztelet ideje alatt egy pakisztáni síita mecsetben. A robbanás Pesavar óvárosában történt, éppen amikor a hívők imára gyülekeztek - írja az Aljazeera.


A helyi kórház korábban harminc halálesetet erősített meg, de korrigálták a halálos áldozatok számát, ami így már 56. A jelentés szerint legalább tovább 194 ember sérült meg a brutális támadásban.

A merényletért eddig egyetlen szervezet sem vállalta a felősséget, a város rendőrfőnöke azonban elmondta: a támadás úgy úgy kezdődött, hogy, két ismeretlen fegyveres tüzet nyitott a rendőrökre a mecset előtt.

A tűzharcban egy támadó és egy rendőr meghalt, egy további rendőr megsebesült. Az életben maradt támadó ezután ment be az imádkozók közé, ahol felrobbantotta a bombát.

A tűzszerészek szerint a bombához különösen sok, öt kilogramm robbanószert használtak fel és a golyóscsapágyakat is elrejtettek benne, hogy a minél nagyobb sérüléseket okozzon.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!