Brooklyn Beckham a pandémia alatt igencsak megszerette a főzést, több próbálkozását is posztolta a közösségi oldalaira, majd elindította saját főzőműsorát is. Utóbbi miatt több kritikát is kapott, ugyanis bár profi séfek segítették a munkáját, simán volt, hogy egyiküktől egy alapreceptről érdeklődött, a sajtot a vajhoz hasonlította, illetve amikor szendvicset készített, olyasfajta megjegyzéseket tett, mint:


A káposztasaláta egy másfajta textúrát ad a szendvicsnek, ilyen ropogósat.

A New York Times szerint egyébként a sorozat minden nyolcperces videója legalább 100 ezer dollárba fáj, 62 fős csapat készíti, köztük egy kulináris producer is részt vesz a munkálatokban.

Beckham a minap Daniel Mac TikTok-oldalán tűnt fel, ahol is azt a kérdést kapta, mivel keresi a kenyerét, tekintve, hogy egy több mint egymillió dollárt élő luxusautóban ül.

Séf vagyok. Igyekszem a legjobb lenni

- jelentette ki a legidősebb Beckham-fiú, a jövendőbeli séfeknek pedig azt tanácsolta, csak kövessék a szenvedélyüket.

David Beckham fia nem tette zsebre, amit a kommentelőktől kapott. Többen jelezték ugyanis, hogy némileg merész kijelentés a részéről, hogy séfként dolgozik, azt pedig főleg nonszensznek tartották, hogy a szóban forgó tevékenységből tellett volna neki a videóban is látható luxuskocsira.

Hogy mivel foglalkozom? A szüleim gazdagok, szóval csak úgy elvagyok

- írta egyikük, a véleményét pedig többen osztották.

A videó készítője egyébként állítja, hogy először fel sem tűnt neki, hogy Brooklyn Beckhammel beszélget, csak az autó keltette fel a figyelmét, amiben ült.

@itsdanielmac Bruh What Even Is A "Chef Name ????????@brooklynbeckham #mclarenp1 #p1 ♬ original sound - DANIEL MAC

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!