A lényeg: Pierre Gasly, a Red Bull francia pilótája érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén.


Gasly mögött a finn Valtteri Bottas (Mercedes) és a holland Max Verstappen (Red Bull) végzett a második, valamint a harmadik helyen.
Az ötszörös világbajnok, az összetettben is élen álló brit Lewis Hamilton (Mercedes) a negyedik köridőt autózta, a 34 éves címvédőt a Ferrari két pilótája, a monacói Charles Leclerc és a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel követte.

Hogy hogyan alakulhatott ki a meglepő sorrend, arra álljon itt magyarázatként az időjárás, amely közbeszólt a Brit Nagydíj pénteki első szabadedzésén: fél órával a vége előtt úgy elkezdett zuhogni, hogy az összes autó bemenekült a boxutcába. Utána a hajrára jöttek a slick gumik, és az esőmenő Verstappen felzárkózott a dobogóra.

Korábban egy elég érdekes baleset borzolta a kedélyeket: Romain Grosjean éppen kifelé hajtott a boxutcából, amikor a kijáratnál megpördült, és a szalagkorlátnak ütközött. Az első szárnyát leszakad, majd gondolt egyet és menetiránnyal szemben előbb visszahajtott a boxutcába, majd az összetört járgánnyal újra kihajtott, ment egy kört és csak eztán hajtott be szerelőihez.

Brit Nagydíj, első szabadedzés:

1. Pierre Gasly (francia, Red Bull) 1:27.173 perc
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:27.629
3. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:28.009
4. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:28.122
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:28.253
6. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:28.304

A további program:

2. szabadedzés 15.00
szombat:
3. szabadedzés 12.00
időmérő edzés 15.00
vasárnap:
futam 15.10


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!