A döntőben Árpa Attilát legyőző színész kórházba került a boksz miatt. Ennek ellenére mindenkinek ajánlja a sportágat.


Nemcsak Kabát Peti, Janicsák Veca és Rácz Jenő gyűjtött be komoly sérüléseket a Sztárbox alatt, hanem Brasch Bence is. A színész minderről Lakatos Levente podcastjában beszélt, vette észre a Blikk.

„A legtöbb ember viszont csak a végeredményt látja – szerintem azok is, akik a következő Sztárboxban szerepelnek majd –, de azt a nyolc hónapot, egy évet nem, hogy mennyi mindent kell csinálni addig, mennyi mindent bele kell tenni, meg milyen sérülésekkel jár... Nekem is voltak brutál cuccok, csak én nem raktam ki, mert nem akartam ezzel haknizni” – mondta a nehézsúly bajnoka.

„Többször volt, hogy eléggé beverték az orrom a felkészülés alatt. Vérzett, valószínű mikrotörések is lettek. Volt, hogy nem kaptam levegőt a jobb orrlyukamon már egy hete, mire mondtam, hogy akkor elmegyek, megnézetem, biztos adnak majd valamilyen orrspray-t, amitől lemegy a duzzanat. Kiderült, hogy egy vérrög lett a jobb orrlyukamban, úgyhogy egyből fel is vágta a doktornő, leszívta egy tűvel, majd feltamponálta az egész orromat a torkomig. Közölte, hogy bent kell maradni három napra a kórházban, mire mondtam, hogy 'doktornő, reggel próbám van” – mondta Brasch Bence, aki ezután ismét kórházba került.

„Bementem maszkban, ami tiszta vér volt, hiszen feküdnöm kellett volna. Ebből az következett, hogy újra kellett tamponálni, mert újra kijött a vérrög. Ilyenkor nem is tudsz aludni, mert nem kapsz levegőt. Tehát csak ilyen egyperces alvások voltak három napig, mert arra ébredtem, hogy meg fogok fulladni” – mesélte a színész, aki mindennek ellenére másoknak is ajánlja ezt a sportágat.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!