A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas nyerte a Forma-1-es Emilia Romagna Nagydíj időmérő edzését.

Az időmérő első etapjában, a Q1-ben Grosjean, Magnussen, Räikkönen, Latifi és Giovinazzi búcsúzott, az élen pedig Bottas, Hamilton, Verstappen volt a sorrend.

A Q2-ben a legnagyobb izgalmat az okozta, hogy Verstappen jelezte, erőtlen a motor az autójában, mint kiderült, az egyik gyújtógyertyát kellett kicserélni. A szerelők elképesztő munkát végeztek, mert Verstappen ki tudott hajtani a pályára, és végül a hatodik helyen jutott tovább a Q3-ba.

Ami meglepetés volt, hogy a két Racing Point, vagyis Pérez (11.) és Stroll (15.) számára a Q2 jelentette a végállomást, ahogyan Ocon, Russell és Vettel sem folytathatta.

A Q3-ban a többség a végére akarta hagyni a melót, az első rajtkockáért Bottas és Hamilton harcolt, és végül 1:13.609 perces idővel a finn lett a befutó, akinek ez a 15. pole-ja karrierje során. A két Mercedes mögött Verstappen zárt, Gasly pedig ugyanúgy negyedik lett, mint a szabadedzésen.

A sisakfestéssel Sennára emlékező Gasly nagyot ment az F1-edzésen

Vettel megint jócskán elmaradt Leclerc-től, de legalább nem lett utolsó. Sokáig úgy állt.

A 63 körös Emilia Romagna Nagydíja vasárnap 13.10-kor kezdődik Imolában.

A teljes rajtsorrend:

1. sor:
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)

2. sor:
Max Verstappen (holland, Red Bull)
Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)

3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault)
Alexander Albon (thaiföldi, Red Bull)

4. sor:
Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
Danyiil Kvjat (orosz, Alpha Tauri)

5. sor:
Lando Norris (brit, McLaren)
Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren)

6. sor:
Sergio Pérez (mexikói, Racing Point)
Esteban Ocon (francia, Renault)

7. sor:
George Russell (brit, Williams)
Sebastian Vettel (német, Ferrari)

8. sor:
Lance Stroll (kanadai, Racing Point)
Romain Grosjean (francia, Haas)

9. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo)

10. sor:
Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)

Kiemelt kép: MIGUEL MEDINA / POOL / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!