A 2-es számú főút gödi szakaszán egy osztrák hatósági jelzésű tehergépkocsival közlekedett a 43 éves P. Gábor 2020. május 8-án 9 óra 30 perc körül, amikor megelőzött egy másik, Vác felől Dunakeszi irányába haladó kamiont, majd bevágott elé, írja a police.hu. Kipattant a járműből, hangosan ordítozott és ököllel püfölte a megállított kamion ajtaját.


A rendelkezésre álló adatok szerint a sofőrök útja a végső elszámolás előtti percekben többször keresztezte egymást. P. Gábor - az utastérben kisbabájával - balról többször megelőzte a kamiont, cikázott előtte, majd hirtelen bevágott elé és állóra fékezve kényszerítette indokolatlan és hirtelen megállásra. Az utat elfoglaló, keresztben álló járművek miatt pedig feltorlódott a szintén megállni kényszerülő többi autós.

P. Gábor beismerte a bűncselekmények elkövetését. Elmondása szerint felbőszítette, hogy a kamionos fékezésre kényszerítve sorolt be elé, letörte az egyik tükrét, majd továbbhajtott. Ezt akarta megbosszulni és számon kérni. Viselkedését kialvatlanságával és ingerültségével magyarázta.

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének, és garázdaság vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást P. Gábor ellen, és intézkedtek vezetői engedélyének bevonására.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!