Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a 37 éves külföldi férfival szemben, aki tavaly decemberben egy szóváltást követően, életveszélyesen összeverte a szobatársát egy zuglói munkásszállón.


A két férfi munkavállalás céljából érkezett Magyarországra, és rendszeresek voltak közöttük a viták és a nézeteltérések. Az ominózus este mindkét férfi a munkásszállón lévő szobában tartózkodott, amikor szóváltás alakult ki közöttük, mert a terhelt azzal vádolta a társát, hogy elvette a pénzét.

A vita során a vádlott többször megütötte, és meg is rúgta a másik férfit. A megtámadott férfi kimenekült a szobából a folyosóra, az elkövető azonban utána futott, és nekifutásból, nagy erővel hátba rúgta. A támadó ekkor a ruházatánál fogva megragadta a földön fekvő áldozatát és visszahúzta őt a szobájukba, majd több nagy erejű ütést, illetve rúgást mért rá.

A bántalmazás hangjaira a szomszédos szobákból többen kimentek a folyosóra, és felszólították a vádlottat, hogy fejezze be az agresszív viselkedést. Ennek hatására a 37 éves férfi abbahagyta a további verést. A foglalkoztatójuk képviselője kórházba vitte a sérültet, a támadó munkaviszonyát pedig azonnali hatállyal megszüntette. A tettest a népligeti buszpályaudvaron fogták el, amikor éppen el akarta hagyni az országot.

Az áldozat a bántalmazás következében többszörös bordatörést, és ezzel összefüggésben életveszélyes sérüléseket szenvedett, a csak a gyors és szakszerű orvosi ellátásnak köszönheti, hogy nem lett nagyobb baj. Az ügyészség letöltendőt kért a 37 éves férfira azzal, hogy határozott időre tiltsák ki az országból is.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!