Bokros Lajos volt az ATV Egyenes Beszéd vendége szerda este, és az egykori pénzügyminiszter értékelte a magyar gazdasági helyzetet.


A róla elnevezett 1995-ös csomagról azt mondta, hogy az egy becsületes dolog volt, mert megmondták az embereknek, hogy mire készülhetnek, és akkor "az a kiigazítás helyre hozta az országot, most pedig az a kormány, amely maga nyomta be az országot a válságba, igyekszik néhány látszatintézkedéssel ezt a válságot kezelni." Bokros hozzátette: 1995-ben Magyarország nem volt az EU-tagja, "reményünk nem volt arra, hogy ilyen mértékű támogatást kapjunk."

A mostani válság - az infláció és az államadósság elszabadulása - Bokros szerint az Orbán-kormány helytelen, ésszerűtlen és szakszerűtlen gazdaságpolitikájának a következménye.

Kérdésre elmondta:

Most is fenyeget az államcsőd réme, ha nem kapjuk meg az uniós forrásokat.

Bokros Lajos szerint fontos lenne néhány dolgot a jövőben meg kell változtatni: a rezsicsökkentést vissza kéne vonni, ami Bokros szerint káros intézkedés (csak a rászorulóknak kell támogatást adni). Vissza kell vonni a benzinársapka (az ilyen korlátozás ugyanis feketepiac és a hiányhoz vezet) és a katát is.

Mindig a kormány felelős a gazdaságpolitikáért.

Bokros szerint az Orbán-kormány felelős az inflációért, az államdósság növekedéséért, és azért is, hogy ennyi szegény ember van.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!