Igor Matovič melle tavaly szeptemberben is dagadt az önbizalomtól, mikor pártját még 6-7 százalék környékén mérték a közvélemény-kutatók, és a sajtó arról kezdett cikkezni, hogy óriási bajban vannak, és kizuhanhatnak a parlamentből. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OľaNO) sosem volt egy stabil párt, eredetileg csupán négy tagja volt, nem voltak pártstruktúrái, két dologra épített: Matovič hordószónoki képességeire, valamint arra, hogy olyan aktivistáknak, magányos harcosoknak és régiós megmondóembereknek adjon teret és lehetőséget a parlamentben, akik egyébként sosem akartak betagozódni egy párt hierarchiájába, de Matovičot elfogadják vezetőnek. Ez utóbbi nem mindig sikerült, az OľaNO pedig az évek során átjáróház lett: sokan voltak, akik Matovičnál kezdtek politizálni, aztán "eligazoltak" más párthoz, vagy épp összevesztek Igorral, és inkább vették a kalapjukat. Matovič egyfajta keresztapa volt a pártjában: nem szólt bele igazán senki világnézeti meggyőződésébe, de ha valamibe kőkeményen bele kellett állni (márpedig ez általában Robert Fico Smer-elnök kormánya volt), akkor nem tűrt mellébeszélést.
A kezdetek
Matovič imádta a konfliktust az elmúlt tíz évben, erre alapozta politikai karrierjét. A nagyszombati származású, tipikusan ottani dialektusban beszélő politikus-aktivista hirdetési magazinok kiadásából gazdagodott meg: a regionPRESS nevű cége 36 ingyenes régiós hetilapot adott ki, másfél millió háztartásba eljutva. A kétezres évek végén vagyonát átíratta a feleségére, és egyre mélyebbre merült a politikában - és egyre ismertebbé vált, hiszen rendszeresen írt kommentárokat saját lapjaiba. 2010-ben pedig az akkor megalakuló, liberális messiáspártként debütáló Szabadság és Szolidaritás listájának utolsó helyére kérte magát - és tükörsimán bekarikázták őt a parlamentbe.
Az Egyszerű Emberek vezetője akkor még csak egy mezítlábas koalíciós parlamenti képviselő volt, ám ambíciói nagyon nagyok voltak, és pontosan tudta, hogyan irányítsa magára a figyelmet. Fantasztikusan használta a médiát, kereste a reflektorfényt, és egyáltalán nem okozott gondot neki, hogy bohócként festik le.
Minden egyes üzenetét túltolta, minden egyes akciója eltúlzott volt, minden gesztusa teatrális. Ha kellett, felpofoztatta magát a nacionalista SNS volt alelnöknőjével, legközelebbi kollégáit hazugságvizsgálatra küldte, ellenzéki kollégájának, aki bevallotta, hogy volt kábítószeres élménye, pedig injekciós fecskendőket szórt a fejére a parlamentben, a fényképezőgépek össztüzében.
Mindenkivel összeveszett, akivel épp megérte. Emellett azonban nagyon tudatosan kezdte építeni magát korrupcióellenes harcosként, és a szlovák politika megkerülhetetlen figurájaként.
Út a csúcsra
A szlovák politikai közeg háromosztatú, ám a határok néha egybemosódnak, és aki nagyon akarja, megtalálja a féregjáratokat a három nagyon különbözőnek tűnő univerzum között. Az egyik tábor a Smer körül létező populista-nacionalista blokk, mely jórészt a Mečiar-féle HZDS hasonló természetű blokkjának hagyományait viszi tovább, és az elmúlt 30 évben nagyon sikeres volt a választásokon. A másik blokk kisebb, de egyre jelentősebb - ezek az establishment-ellenes protestpártok, melyeknek alapvetően elég nehéz belőni a vízióját, és nem lehet rajtuk valamiféle konzisztens politikai irányultságot számon kérni. A harmadik pedig a nagyvárosi jobboldali-liberális, értelmiségi réteg, melynek magja meglehetősen zárt, ám kifejezetten hangos és hangadó a közéleti médiában. Matovič pedig a három különböző univerzum metszéspontjába pozícionálta magát. Személye és pártja elfogadható volt konzervatív-nacionalista körökben, hiszen táborában katolikus, életvédő és nacionalista nézeteket valló képviselők is helyet foglaltak. A háborgó protestszavazók is kedvelték, mert Matovič egy évtizeden át kőkeményen támadta az establishmentet megtestesítő Smer korrupciós ügyeit, oligarcha-kapcsolatait, miközben sosem vett részt komolyabban a hatalomban. A jobboldali-liberális blokk keménymagja pedig annak ellenére tekintette természetes szövetségesnek, hogy sosem volt igazi barátság köztük, az értelmiség csak vegyvédelmi ruhában és kesztyűben parolázott Matovičcsal, és sokszor egyfajta páriaként kezelte. Matovič azonban ezt sosem szívta mellre, sőt leginkább örült a helyzetnek, hogy senki mellett sem kell elköteleznie magát, de megkerülhetetlen arca a politikának.
Beérett a projekt
Arra azonban Matovič sem számított, ami a választásokon történt. Persze az utóbbi időben tett lépéseket afelé, hogy kicsit standardizálja a pártját, igyekezett új és elfogadható arcokat keresni maga mellé, és stabilizálni a helyzetét, de valószínűleg ő maga is úgy gondolta, hogy a projektje pont amiatt nem válik majd szuperpárttá, mert nem kötelezte el magát egyik tábor mellett sem. Mert hát aki mindenhez ért, tulajdonképpen nem ért semmihez.
Az elmúlt két évben viszont kiéleződött és radikalizálódott a közhangulat a Kuciak-gyilkosság után, csúcsra pörgött az elégedetlenség és a düh, miután kiderült, hogy a gyilkosság valószínűsíthető megrendelője, Marián Kočner obskúrus vállalkozó gatyamadzagján lógott egy csomó ember, beleértve a volt főügyészt, titkosszolgálati arcokat, és természetesen egy csomó smeres politikust. Bekövetkezett egy politikai átalakulás, új pártok jelentek meg a meggyengült jobboldali-liberális körökben, míg a Smer a szlovák politika főmumusaként egyre lejjebb csúszott, és rántotta magával szövetségeseit is.
A választók nagy része dühös volt, nem bízott a politikusokban, az új politikusok pedig nem tűntek elég hitelesnek. És mindennek a közepében ott volt Matovič, a régi bohóc, az ember középiskolás szerelme, aki nem hízott el és/vagy kopaszodott meg az érettségi után, és pont olyan, mint régen.
Az Egyszerű Ember továbbra is keményen harcolt a korrupció ellen, és ahelyett, hogy ígérgetett volna, inkább elutazott Cannes-ba, a milliomosnegyedbe, és egy videóban megmutatta, mekkora házat vett magának Ján Počiatek, a Smer volt pénzügy- és közlekedésügyi minisztere az adófizetők ellopott pénzéből. És nem tüntetni ment Kotleba fasiszta pártja ellen, hanem kommunikálni kezdett a rendszerellenes választókkal, miközben igyekezett beégetni Marián Kotlebát és nem túl okos fogdmegjeit. Végül pedig minden erejével azon volt, hogy elhitesse az emberekkel, ő mindenképpen be akarja vonni őket a döntéshozatalba.
Az utóbbi hetekben már sejteni lehetett, hogy Matovič óriási eredményt fog elérni. A választás napján azonban beindult a hógolyó-effektus, a választók pedig teljesen biztosra mentek, és Igor Matovičra szavaztak, aki így 25 százalék fölötti eredménnyel nyerte meg a parlamenti választást, letaszítva a trónról a megrogyott Smert, és felzabálva a jobboldali-liberális szavazatok egy részét is. A választási eredmény gyorselemzéséből kiderül, Matovič szinte minden párttól csípett el szavazatokat.
Korszakok vége
Tegyünk egy kis kitérőt a többi párt felé, hiszen a választási eredmény azt jelzi, több nagy korszaknak is vége szlovák politikában. Elsősorban a jobb-bal felosztásnak, amit a besorolhatatlan OľaNO pártjának győzelme jelent. A másik nagy vég a hírhedt Robert Ficóé: ahogy említettük, a Smer megroppant. A nagy baloldali gyűjtőpárt már rég nem volt az, ami 2012-ben, amikor 44 százalékot szereztek, mára 18 százalékra zsugorodtak - ez tulajdonképpen a törzsszavazói bázisuk, a felmérések szerint főleg ötvenesek és hatvanasok. A Smer most ellenzékbe vonul, és várhatóan megpróbálja majd újradefiniálni önmagát. Ez azonban jelenleg meglehetősen kétségesnek látszik: Robert Fico láthatóan nem akarja elengedni a pártelnöki pozíciót, holott egészsége és imidzse is látványosan romlik, a Smer pedig káderhiányban is szenved. Valószínűbb, hogy egy ideig túlélésre játszanak majd, és kivárják, míg az új kormány hibázik. Új szövetségeseket is kell keresniük maguknak, hiszen az eddigi kormánypartnerük, az SNS, és az eddigi koalíciót az utolsó pillanatban "eláruló" Híd is tükörsimán kihullott a parlamentből. A jelenség nem ismeretlen, a Smer halálos ölelésének hívják: 2010-ben Robert Ficóék szintén kannibalizálták és a mélybe taszították a partnereiket, Mečiar HZDS-ét és Ján Slota SNS-ét.
Ficóék partnere az ellenzékben várhatóan a Kotleba-párt, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) lesz. A fasiszták is megérezték Matovič gőzhengerét, míg előzetesen 10-11 százalékot vártak tőlük a közvélemény-kutatók, ehelyett százalékosan kevesebbet szereztek, mint 2016-ban - és ugyan több mandátumuk lesz a parlamentben, és egy kicsivel több választójuk is van, a választási eredmény hatalmas vereség számukra. Fico és Kotleba már az előző választási időszakban is kacsintgattak egymás felé, ám Fico eddig nem tehette meg, hogy szorosabbra fűzze a kapcsolatot a fasisztákkal. Most azonban várhatóan intenzívebb lesz az együttműködés -a ĽSNS bár névleg a Smer által megtestesített baloldali establishment ellen harcol, sokkal közelebb áll Ficóékhoz, mint azt hajlandó lenne bevallani, így valószínűleg folytatni fogják választóik kondicionálását, csak immár az új kormány ellen harcolva. Ahogy Magyarországon, úgy Szlovákiában is minden csak politikai kommunikáció kérdése.
A jobboldali-liberális közeg alapvetően sem kiköpni, sem lenyelni nem tudja az eredményt. Hiszen a cél teljesült, a Smer vereséget szenvedett - csak ez a győzelem nem olyan győzelem, amilyet ők akartak. Andrej Kiska volt államfő pártja, az Emberekért (Za ľudí) épp csak becsusszant a parlamentbe 5,77 százalékkal, az SaS pedig 6,22 százalékot szerzett annak ellenére, hogy ők voltak az ellenzék vezető ereje. A kereszténydemokrata KDH az újrabrandelés után sem tudta megugrani a parlamenti küszöböt, a legnagyobb csalódás pedig az iszonyatosan nagy mellénnyel kampányoló Progresszív Szlovákia - Együtt (PS-SPOLU) centrista-liberális pártkoalícióé: 6,97 százalékot szereztek az előzetesen várt 9-10 százalék helyett, és nem kerültek be a parlamentbe (a koalíciókra vonatkozó parlamenti küszöb ugyanis 7 százalékos). A PS-Spolu, mely stabilizáló elemként képzelte el magát a kormányban, elhitte magáról, hogy Zuzana Čaputová nekik köszönhetően lett tavaly államfő, és rengeteg hibát követett el a kampányban - 925 szavazat hiányzott nekik az üdvösséghez.
Az eddig ismert magyar politizálás vége
Nem ejtettünk még szót a magyar pártokról, ám az ő szempontjukból nem meglepetés a választási eredmény. A kormányzó Híd olyan csúfos vereséget szenvedett a választáson, hogy még az állami támogatást jelentő 3 százalékos határt sem sikerült megugrania, 2,05 százalékon végeztek. Bugár Béla, az elmúlt 30 év legjelentősebb szlovákiai magyar politikusa így egy iszonyatos pofon után kényszerül nyugdíjba, de ez teljesen várható volt: a magyar-szlovák megbékélést zászlajára tűző Híd akkor kezdte ásni a saját sírját, mikor 2016-ban minden értelmes érv ellenére beléptek a Smer kormányába, magukra hagyva a jobboldali szövetségeseiket. Az utolsó előtti szög akkor került be a Híd koporsójába, mikor a párt 2018-ban nem lépett ki a kormányból a Kuciak-gyilkosság és a több tízezres utcai tüntetések után. Az utolsó szöget pedig végül nem egyedül verték be: a választási időszak végén képtelenek voltak megegyezni a másik magyar párttal, az MKP-vel - előbb ők utasították el az együttműködést, majd a Fidesz stratégiai partnere, Menyhárt József pártja. A Híd a kampányban meglehetősen nagy önfejűséget tanúsított, a jelöltlistáját régi arcokra és arra alapozta, hogy a magyar választók félnek az újdonságtól, és inkább megszokásból és meggyőződésből szavaznak. Nem jött be, és nagyon úgy tűnik, a korábbi Híd-szavazók jelentős része Bugár Béla ősellenségére, Igor Matovičra szavazott.
Fotó: MTI/Krizsán Csaba
Az MKP - mely két magyar mikropárttal, a Magyar Fórummal és az Összefogással összebútorozva Magyar Közösségi Összefogássá (MKÖ) változott a kampányban - szintén szívhatja a fogát, hiszen bár pár ezerrel több szavazatot szerzett, mint négy évvel ezelőtt, messze-messze a vonal alatt végezte 3,9 százalékos eredménnyel. Hiába próbálták valódi összefogásként eladni az együttműködést, és felülni a Szlovákiában robogó változásvonatra, kilógott a lóláb.
A szlovákiai magyar politikumra lecsapott a büntetés, a választók jó részének elege volt abból, hogy elveszik a szavazatuk, és rengetegen szavazhattak át az OĽaNO-ra, annak ellenére, hogy maga Matovič egy kampányvideóban az MKÖ támogatására buzdított.
Ez egyébként nem előzmény nélküli: Matovič a 2010-es évek elején még transzparensekkel várta a Szlovákiába látogató Orbán Viktort, és a kettős állampolgárság ellen tiltakozva azt kérte a magyar miniszterelnöktől, hogy "ne vegye el a magyarjainkat". Bugár Béla állítása szerint pedig folyamatosan fúrta a magyar kisebbség jogainak bővítését a 2010-12-ben kormányzó Radičová-kabinetben. Az Egyszerű Ember azonban saját állítása szerint átértékelte a viszonyát a magyarokkal. Bár a kettős állampolgárságnak továbbra sem híve (mondván, a szlovákiai magyaroknak Szlovákiában kell megteremteni a jó körülményeket, hogy ne vágyjanak az anyaországba), egyre jobban közeledett az MKP felé. Olyannyira, hogy tavaly ősszel konkrét ajánlatot tett Menyhárt Józseféknek, hogy az MKP az OĽaNO listáján vágjon neki a választásoknak. A párt azonban végül elutasította az ajánlatot.
Matovič korábbi interjúiban azt mondta, nagy kár lenne, ha a magyar képviselet kimaradna a parlamentből, és információink szerint az utolsó pillanatig tárgyalt az MKÖ-vel arról, mi legyen, ha a magyarok végül nem ugorják meg a küszöböt. A szlovák sajtóban a választási elemzésekben már megjelentek olyan hangok, melyek szerint Matovič gyakorolhat némi kegyet, és bár szervezett parlamenti képviselete nem lesz a magyaroknak, a végrehajtó hatalomba beemelhet valakit - mondjuk kormánybiztosi posztra, vagy szélsőséges esetben akár visszaállíthatja a kisebbségekért felelős miniszterelnöki posztot is. Ez utóbbi logikus lépés: a kisebbségi agendával nem sokan akarnak foglalkozni a parlamentbe jutott pártok közül, inkább nyűg, mint prioritás a dolog. Így valószínűleg nem ütközne komolyabb ellenállásba, ha Matovič magyar szövetségeseire bízná a témát.
A szlovákiai magyar politika azonban sokáig paralizált lesz még, és nehéz lesz az újjáépítés: kérdés az is, kiből és hogyan lehet újrakezdeni. A legnépszerűbb magyar politikus ugyanis jelen pillanatban Grendel Gábor, az író Grendel Lajos fia, aki nem máshol, mint az OĽaNO-ban politizál, és több preferencia-szavazatot kapott, mint ahányan az MKP listáját dobták az urnába…
Végül pedig még egy kis kitérő Matovič magyarokkal való viszonyára: Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel kapcsolatban nincs különösebb kifogása. A Pátria rádiónak korábban azt mondta:
az Orbán-kormány szociális és családpolitikai intézkedéseit átvételre méltónak tartja, és bár Orbán egyes lépéseit (például a média kisajátítását) antidemokratikusnak tartja, alapvetően azzal sincs baja, hogy a magyar kormány bőségesen támogatja a magyar intézményeket, sportklubokat, kormányhű médiát és egyebeket Szlovákiában.
Hogy nézhet ki Matovič kormánya?
A választások után nem alakult ki patthelyzet, a tárgyalások Matovič és a többi párt között valószínűleg gyorsak lesznek. Az Egyszerű Ember végtelenül kényelmes helyzetben van: a jobboldali szövetségesekkel, az SaS és az Emberekért pártokkal is többsége lesz az új parlamentben, de ha igazán nagyot akar dobni, akkor beveszi maga mellé a másik vérbeli populista-protestpártot, a Sme Rodinát (Család vagyunk), mely 8 százalék felett végzett. Így összesen 95 mandátumuk lehet a 150 tagú parlamentben, és megegyezés esetén azt csinálnak, amit csak akarnak. A Sme Rodina elnöke, Boris Kollár dúsgazdag vállalkozó (tudják, ő a hagyományos család védelmezője, akinek 9 nőtől 10 gyermeke született), nem lesz olcsó menyasszony. Három feltétele van a koalíciós tárgyalásokon: egyrészt nem akar megnyitni kulturális-etikai kérdéseket (menekültek beengedése, melegházasság és drogliberalizáció), nem akarja eltörölni az előző kormány szociális intézkedéseit (ingyen vonatozás a diákoknak és nyugdíjasoknak, nyugdíjkiegészítések, iskolaebéd-hozzájárulás), illetve óriási szociális lakásprogramot akar indítani. Ezekből valószínűleg csak a harmadik pont okozhat komolyabb problémát, hiszen az intézkedés koncepciótlan és átgondolatlan, illetve túl ambiciózus a szakértők szerint.
Amennyiben valóban gyorsak és fájdalommentesek lesznek a tárgyalások, a kormány nagyon gyorsan megalakulhat. Matovič pedig megkezdheti, amire felhatalmazták őt a választók - a rendrakást, és a cukormázas jövőépítés helyett az istálló kiganézását.
A választók ezen a választáson bizonyították, hogy Szlovákia nem liberális bezzegország, hanem döntően keményen konzervatív társadalom, ahol van igény a kemény kézre, és - egyes szlovák kommentárok szerint - a kihágások megbosszulására is.
Kérdés, hogy Matovič elbírja-e ezt a terhet, és hordószónokból, parlamenti trollból államférfivá tud-e válni. Mindez nagyon rövid időn belül megmutatkozhat.
Kiemelt kép: VLADIMIR SIMICEK / AFP
