A Klubrádió reggeli műsorában Bod Péter Ákos reagált arra, hogy az Európai Bizottság szerint a magyar infláció az uniós átlag duplája lesz. Azt mondta, Európában 2020-ban sem nagyon volt infláció, néhány termék nagyon megdrágult ugyan, de a kereslet visszaesett.

A magyar inflációs ráta már tavaly is (a lengyellel) az élen volt, idén pedig tovább gyorsult az árnövekedés, mert a forint sokat gyengült.

Olyan kis valuta, amit megráznak a viharok, és a gyengülés az import árakon keresztül további inflációs hatást fejt ki. Kellemetlen a helyzet: nem azért emelkedik az árszint, mert dübörögne a gazdaság.

Ezt az emberek nagyon is érzik, mert most az élelmiszerek mellett olyan cikkek is drágultak, amelyek ára korábban inkább csökkent. Az inflációs index aggasztó, májusban sem javulhat a helyzet, a inflációs várakozások mennek fölfele.

Amikor a kormány nagyon kiköltekezik, azzal azt mutatja, hogy nem érdekli az infláció - tette hozzá a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, aki szerint az MNB-nek kötelessége mindent megtenni az áremelkedés ellen, ha túlmegy egy határon.

A GDP csökkenése megfelelt az uniós átlagnak, a 4-5 százalékos növekedési tervvel a gödör szélére lehet visszakapaszkodni, oda jutunk, ahol megszűnt a válság előtti növekedés.

Nyomják a gázt, amíg lehet

Az EU a járvány okozta válság miatt az EU a gazdaság élénkítéshez engedte meg a tagállamoknak a nagyobb költségvetési hiányt. Ezt az Orbán-kormány ki is használt, de ideje lenne visszatérni a normális ügymenethez. Bod Péter Ákos különösnek tartja, hogy idén is 8 százalékos deficitet terveznek, miközben elvileg növekszik a gazdaság.

Szerinte az a magyarázat, hogy választási költségvetés készült, a kormány célja, hogy még év elején menjenek ki a költségvetési pénzek, ne nőjenek az adók.

Így a következő kormánynak, hogy stabilizálja a gazdaságot, vagy adót kell emelnie, vagy vissza kell fognia a költekezést. Van egy ráfűtés a gazdaságra. A Pénzügyminisztérium és az MNB is egyetért, nyomják a gázt, amíg lehet.

Bod Péter Ákos szerint óvatos hangok már figyelmeztettek rá, hogy túl nagy a deficit, amire az volt a válasz, hogy az EU engedi, de ez arra vonatkozik, ha zsugorodik a gazdaság. A kormány a 2022-es választás miatt ki akarja tolni a visszatérést az egyensúlyi állapotba. Így olyan tartományba kerül a magyar gazdaság, ahol már a hitelminősítők is elkezdenek nézelődni.

Kapcsolódó

Csillagászati ára lesz az étolajnak

A várható rekordtermés ellenére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!