Győrfi Pál azt mondta, hogy együttéreznek a családdal, és nekik, mentőknek is „ugyanúgy fáj ez az eset”.


Győrfi Pál a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban elmondta, részletes belső vizsgálat zajlott a Gálvölgyi János rosszullétével kapcsolatos ügyben, és azt állapították meg, hogy

Többször is beszámoltunk róla, hogy előző szerdán Gálvölgyi János súlyos légzési nehézségekre panaszkodott otthonában, ezért mentőt hívtak hozzá, de a rohamkocsi 50 perc alatt sem ért oda a helyszínre, ezért a 74 éves színművészt a lányai vitték kórházba.

Győrfi Pál a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban kifejtette, évek óta elektronikus adatrögzítés történik a mentőszolgálatnál, így pontosan nyomon követhető egy-egy segítségkérő hívás és az azt követő intézkedések. Gálvölgyi esetével kapcsolatban azt mondta, elkészült a vizsgálati eredmény, ez pedig alátámasztotta azt, amit ő maga is gondolt az első pillanattól kezdve, hogy valószínűleg egy mentésirányítói hibás döntése áll a háttérben.

Ebben a szakaszban annak a szempontjából vizsgálták a helyzetet, aki először felvette a telefont és a tünetek alapján a P2-es sürgősségi szintre sorolta az esetet, ami azt jelenti, hogy nincs közvetlen életveszély.

„Felül lehet ezt bírálni egy újabb hívásnál, ha elhangzanak újabb információk, de az első hívás és ennek minősítése határozta meg az összes további lépést” – mondta az OMSZ szóvivője.

Győrfi azt is hozzátette, kommunikációs hibák biztosan történtek, hiszen bebizonyosodott, hogy a beteg közvetlen életveszélyben volt.

Rónai Egon kérdésére válaszolva a szóvivő kitért arra is, hogy az OMSZ-től eddig még nem hívták fel a Gálvölgyi családot az eset után. Hozzátette, a történtek másnapján egy rádiós beszélgetésben elmondta, őszintén sajnálják és elnézést kérnek a történtekért, kivizsgálják az esetet, és minden megtesznek azért, hogy ilyesmi többet ne forduljon elő.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a műsorban megismételte: bocsánatot kér a családtól.

(Forrás: naphire.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!