Kedden jelent meg egy rendelet, amely lehetővé tette, hogy a 25 év szolgálati idővel rendelkező, 45 évnél idősebb katonákat elküldjék. Nem is vártak sokat az alkalmazásával.


Máris elkezdődtek az elbocsátások a Honvédelmi Minisztériumban és a Honvéd Vezérkarnál két nappal azután, hogy hatályba lépett egy új rendelet - értesült a Blikk. A lapnak nyilatkozó informátor szerint eddig körülbelül száz emberrel közölték, hogy a jövőben már nem tartanak igényt a munkájukra.

Ahogy arról mi is beszámoltunk:

Kedden megjelent egy rendelet is, amely kimondja, hogy azon katonák szolgálati viszonyát, akik a 45. életévüket betöltötték és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek, a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel és kéthavi felmentési idővel megszüntetheti.

Az érintettek részére bevezetik a honvédelmi szolgálati juttatást, aminek alapja az utolsó illetmény 70 százaléka, amely az életkor és a nyugdíjkorhatár között még hátralévő évek száma szerint, évenként 2 százalékkal csökken. Ezt azonban nem automatikusan kapják meg a távozók, hanem egyénenkénti miniszteri döntéshez kötött.

A Blikk csütörtökön azt írta, hogy két nappal a bejelentés után máris elkezdődtek az elbocsátások.

- mondta a lapnak egy névtelenséget kérő forrás.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!