Nem a kocsik vázszerkezeténél, hanem a vázat burkoló lemeznél észlelhető rozsdásodás - közölte a BKV Zrt. pénteken az MTI-vel az mfor.hu-n megjelent cikkre reagálva, melyet mi is szemléztünk.

A BKV Zrt. közleményében azt írja, igazgatósága december 10-én meghallgatta, és egy tag kivételével elfogadta a menedzsment szakértői véleményeit az M3-as metró járműállományának műszaki állapotáról. Ezek alapján megállapították, hogy a felmerült problémák kezelése szakszerű, ezért nincs szükség külső fél bevonására. Mint írják:

A szakértői vélemények szerint nem csak az orosz járművekkel fordultak elő korábban problémák, hanem általában minden vasúti szerelvény üzembeállításánál jelentkeznek kezdeti javítási vagy módosítási feladatok. A BKV Zrt. már 2017 májusában látta azt, hogy a felújítási és korszerűsítési technológián módosítani kell, hogy a szerelvények a tervezett harmincéves élettartam egészében üzemeltethetők legyenek. Ezt a társaság azonnal jelezte az orosz félnek, és ezután a járművek a módosított technológiának megfelelően készültek.

Hozzátették, a BKV Zrt. a metróállomány üzemeltetését a megszokott magas színvonalon végzi, és az előzmények miatt kiemelt figyelmet fordítanak a technológiai módosítás előtt felújított járművekre. Ennek eredménye, hogy az első prototípus szerelvényt kivonták a forgalomból garanciális felülvizsgálat és javítás miatt. A javítást az orosz fél saját költségére végzi el.

A BKV Zrt szerint semmilyen műszaki, többlet hozzáadott értékkel nem bírna a külső szakértő bevonása, mivel a társaság szakembergárdája maximálisan felkészült a probléma rendezésére.

A társaság közleményében kitértek arra is, hogy az mfor.hu oldalon megjelent cikkben ellentmondásként jeleníti meg a szerző a beszerzés és a felújított járművek fogalmát. A két fogalom azonban nem ellentéte egymásnak, ugyanis a felújítást a BKV Zrt. nyílt közbeszerzési eljárás keretében pályáztatta meg, azaz a beszerzés szó itt magába foglalja a felújított járműveket is - írták.

Az mfor.hu oldal pénteken írta meg, hogy kivonták a forgalomból az M3-as metró vonalán közlekedő felújított orosz metrószerelvények elsőként érkezett hat kocsiját a padlólemezek rozsdásodása miatt.

Mfor: Rozsdásodás miatt ki kellett vonni a forgalomból több metrókocsit

Félő volt, hogy beszakad a padló.

Karácsony Gergely főpolgármester péntek esti közleményében azt írta, hogy a 222 kocsiból hatot kellett kivonni a forgalomból. Önmagában ez a szám nem okozna gondot a működtetésben, a gyártó garanciálisan, kötbér mellett javította is, de szerinte mindez azt mutatja, hogy sok gond van a felújított orosz kocsikkal.

Ezért a főpolgármester az egész korábbi metróbeszerzés "minden körülményét érintő", átfogó vizsgálatot rendelt el, amire a BKV és a BKK felügyelőbizottságát kérte fel. Hozzátette: két hónap elég a teljeskörű tisztázásra, amit a nyilvánosság bevonása követ majd.

Karácsony: Itt az ideje az egész korábbi metróbeszerzést átvizsgálni

Lépni kellett - ezt írta a Lánchíd forgalomkorlátozásáról.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!