Közleményben reagált a BKV hétfői videonkra, amely arról szólt, hogy sok buszon nem működik a klímaberendezés, így nem ritka, hogy egyes járműveken 40 Celsius-fok fölé is felkúszhat a hőmérséklet.

40 fok a buszon: "A BKV politikája a leszarás"

Tényleg 40 fok van egyes járatokon.

A budapesti társaság közleményének rögtön a címe is beszédes, és egyben humoros is, már ha az ember szeret és tud a saját nyomorán viccelődni:

Kiemelt célunk utasaink komfortérzetének növelése

- kezdi a BKV, majd azzal folytatódik az írás, hogy "a BKV Zrt. mindent elkövet annak érdekében, hogy az utasoknak nyújtott szolgáltatása a lehető legjobb színvonalú legyen, beleértve a járművek utaskényelmi szolgáltatásait".

A BKV felemlegeti, hogy csak idén 180 millió forintot költöttek a klímaberendezések javítására és karbantartására, de tisztázzák, hogy ez nem elég. Ezért is tervez a BKV további járműbeszerzéseket, "hogy véglegesen megoldjuk a fennálló problémákat és lényegesen felfrissítsük a járműállományt".

A rossz klímák miatti elviselhetetlen hőséget azzal magyarázza a BKV, hogy "az elöregedett és meglehetősen heterogén járműállomány okán a működőképesség folyamatos fenntartása esetenként akadályokba ütközik. A hektikus rendelkezésre állásban az is szerepet játszik, hogy egyes rendszerelemek megerősítése és javítása a jármű más pontjain okoz megemelkedett igénybevételt, vagy meghibásodást".

Azaz: azért nem működnek a klímák, mert sok az öreg és rozoga a busz, amit ha egy helyen megjavítanak, akkor egy másik ponton romlik el.

"A légkondicionáló berendezések meghibásodása sajnos nem típusfüggő, a kiváltó ok minden esetben a járművek diagnosztizálását teszi szükségessé. Ugyanakkor jelentős erőfeszítések szükségesek ahhoz, hogy a közel 14 év átlagéletkorú autóbuszflotta üzembiztosan teljesíteni tudja a menetrendi elvárásokat" - a tehát a közlemény szerint már az is eredmény, hogy a buszok mennek, a klíma már csak ráadás.

Ez a BKV szerint sem jó így, ezért is vásároltak nemrég új buszokat. Mint írják

az új, kifejezetten budapesti igényekre specifikált járművek klímaberendezései és egyéb műszaki megoldásai is hosszútávon garantálják majd a magasszintű szolgáltatást és utasaink elégedettségét, ahogyan ezt az elmúlt években újonnan beszerzett autóbuszaink már bizonyították.

A közlemény kitér arra is, hogy minden végállomáson klimatizált pihenő és szódagép várja a sofőröket, ezért "hőségriadó alatt is a legnagyobb biztonságban szállítják utasainkat'.

A közlemény azzal zárul, hogy a BKV elkötelezett a "klímahelyzet" javítása iránt, de jelenleg annyi pénzük van, hogy ez a maximum, amit ki tudnak hozni a szituációból.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!