Bizalmi szavazást kért maga ellen Fekete-Győr András - jelentette be a Momentum elnöke a Facebookon. Az ellenzéki előválasztáson elinduló politikus a döntését azzal indokolta, hogy a miniszterelnök-jelölti voksoláson az utolsó, 5. helyet érte el: a szavazatoknak mindössze a 3,4 százalékát tudta összeszedni.

Sajnos nem sikerült demonstrálnom a kormányzóképességet, és nem sikerült esélyes jelöltté válnom az első forduló végéig. (…) A legtöbb választói visszajelzés a fiatalságomra és a kormányzati tapasztalat hiányára irányult. Mindkettő jogos és mindkettő igaz,

írta Fekete-Győr a bejegyzésben, azonban az nem derült ki, hogy mikor lesz a bizalmi szavazás, csak annyit írt le, hogy döntését a hivatalos végeredmény kihirdetése után 24 órával, tehát az október 2-án vagy 3-án hozta meg. A jelenlegi megbízása 2020 nyarán kezdődött és 2022 nyaráig tart.

A politikus egyben köszönetet mondott annak a 130 ezer embernek, akik a Momentum jelöltjeire szavaztak, és emlékeztetett, hogy a párt 15 jelöltje indulhat majd el az összellenzék képviseletében a jövő évi parlamenti választáson.

Fekete-Győr egy október 1-jén délelőtt tartott háttérbeszélgetésen még azt mondta, nem tervez lemondani, az azt megelőző napokban pedig arról beszélt, hogy a Momentum közössége majd értékeli a munkáját, de ő maga nem érezte úgy, hogy távoznia kellene a párt éléről. Szerinte az előválasztáson mutatott eredménye egy kudarc volt, de az a politikus, aki nem tud a kudarcból felállni, nem alkalmas politikusnak.

Kapcsolódó

Fekete-Győr talpra állna a kudarc után, ezzel bizonyítva, hogy alkalmas politikusnak

A Momentum elnöke még nem tudja, kit támogassanak a második fordulóban, és külön értékeli a pártelnöki, valamint a miniszterelnök-jelölti szerepét. Utóbbi miatt nem tervez lemondani.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!