Lassan nem telik el nap már, hogy ne történne valami a kormányzati célkeresztbe került Bige László ügyében, egyre durvább üzengetés folyik fideszesek és a nagyvállalkozó között.

Budai Gyula fideszes képviselő hozzászólt egy Facebook-oldalon Bige azon leveléhez, amelyben a nagyvállalkozó visszavágott az őt betámadó Nagy István agrárminiszternek.

A kormánypárti képviselő azt írta, hogy 2012-ben Bige László megkereste őt, találkoztak is. Ezen a találkozón Budai állítása szerint a nagyvállalkozó arra kérte, hogy ne tegyen büntetőfeljelentést a máig Bige tulajdonában lévő pétfürdői Nitrogénművek Zrt-nek adott 10 milliárdos állami támogatás ügyében. Mint a fideszes képviselő fogalmazott, "Cserében azt ígérte, hogy támogatná a Fideszt" - vette észre a Magyar Hang Budai hozzászólását. De a politikus nem árulta el, hogy pontosan milyen feljelentésről van szó, és hogy miben is maradtak.

A Magyar Hang elérte Bige Lászlót, aki azt javasolta Budai Gyulának, hogy

szedjen Cavintont, vagy valami agyfényesítőt, mert rossz a memóriája, ami az idő múltával persze érthető.

Bige azt állítja, soha nem történt olyan, mint amit Budai említett.

"Én egyszer találkoztam vele, a parlamenti vizsgálóbizottságban, amely az én állítólagos 10 milliárdos állami támogatásomat vizsgálta. Jellemző a felkészültségükre, hogy hatalmas lett a csend a bizottságban, amikor kiderült, hogy soha nem kaptam állami támogatást egyetlen kormánytól sem. Állításával szemben én banki hitelgaranciát kaptam, amelynek birtokában banki hitelt vettem fel, amelyet még a futamidő vége előtt - már nem emlékszem pontosan - két vagy három évvel vissza is fizettem."

A Bigét célkeresztbe állító kormányzati támadásokat itt foglaltuk össze:

Kapcsolódó

Az agrárminiszter is betámadta Bige Lászlót

A milliárdos nagyvállalkozó a kormányzat kereszttüzébe került.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!