Az amerikai rapperről, Lil Uzi Vertről írtunk már néhányszor, legutóbb például amiatt, mert kiderült, nem is annyi idős, mint amennyinek tudta magát. De inkább onnan lehet ismerős a neve, hogy néhány hónapja egy 24 millió dolláros gyémántot ültetett a homlokába, az ékszerre még hitelt is felvett.

Kapcsolódó

A rapper Lil Uzi Vert 24 millió dolláros gyémántot ültetett a homlokába, ami aztán bevérzett

Azt mondja, évek múlva ikonikus pillanatként tekintenek majd vissza erre az emberek.

Na, emiatt történt egy kisebb balesete nemrég, számolt be róla a TMZ: a Rolling Loud zenei fesztiválon volt fellépése, ahol úgy döntött, beugrik a nézősereg közé. Ez hiba volt, a rajongói ugyanis nem tudtak ellenállni a gyémántnak, és jól kitépték a rapper homlokából. Sérülés nem történt, és hogy happy end legyen a sztori:

a gyémánt is előkerült, így nem fizetett ki feleslegesen több millió dollárt a rapper.

Lil Uzi Vert emiatt most egy piercinget visel a gyémánt helyén - azt nem tudni, hogy ez a fellépéseire korlátozódik-e biztonsági okokból, netán a homloka sérült meg.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!