Egy londoni fesztiválon lépett fel nemrég Lil Uzi Vert rapper, aki arról lehet ismerős sokaknak, hogy korábban egy hatalmas gyémántot operáltatott a homlokába (ezt végül eltávolíttatta, miután egy koncertjén ki is tépték onnan).

Kapcsolódó

Beugrott a közönség közé, azok meg kitépték Lil Uzi Vert 24 milliós homlokgyémántját

Valaki Gollamnak képzelte magát, és nem tudott ellenállni a rapper homlokán lévő ékszernek.

Mostani koncertjén megint történt probléma: valahogy felkerült a színpadra egy mobiltelefon, de azt nem tudni, szándékosan hajították-e be a rappernek, esetleg csak kiesett valaki kezéből. Mindenesetre Lil Uzi Vert nem sokat agyalt: felkapta a készüléket, majd visszadobta a közönségbe azt - írja az OFF Média. Csakhogy az egy pórul járt nő fején landolt, akinek a fejbőre felszakadt az ütéstől. A nőt ki kellett vezetni a közönség soraiból, hogy elláthassák az orvosok.

Mint kiderült, a rappernek nem volt célja senkit megsérteni. A nő később elmondta, nemcsak ő, hanem egy másik fesztiválozó is megsérült a dobásban, de ellátták őket megfelelően, a helyzet pedig megoldódott - a lap kiemeli, arról nincs információ, kapott-e valaki kártérítést.

@ccornonmycob #duet with @ac15500 #wireless #liluzivert #wireless2022 @Lil Uzi Vert @Wireless Festival ♬ original sound - ????????

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!