Bernard-Henri Lévy világhírű francia filozófus hétfőn Orbán Viktorral kávézott együtt, majd kedden Konrád Györggyel találkozott. Elmondta, hogy miről beszélt a magyar miniszterelnökkel, és arról is szólt, mi volt a véleménye Orbánról.

A filozófus pár hónapja hívta fel Konrádot azzal, hogy eljönne Magyarországra, előadást tartani, és az író segített ennek megszervezésébe.

Az Orbánnal való találkozó előtt ellenzékiekkel és civilekkel is beszélt, és arra kérte őket, mondják el, mit üzennek a kormányfőnek. Ő ezeket elmondta Orbánnak, aki meghallgatta, de álláspontja nem változott - írta a hvg.hu.

Lévy szerint az Orbánnal folytatott megbeszélése alapján úgy véli,

a miniszterelnök nem az európai értékeket képviseli, hanem azt képviseli, ami ma Lengyelországban, Olaszországban és Franciaországban is jelen van.

A találkozó közben a filozófusnak néha az volt az érzése, hogy néhány felvetésével kényelmetlen helyzetbe hozta a miniszterelnököt.

Lévy felidézte, hogy ők ketten már korábban - harminc éve - találkoztak, akkor az volt a feladata, hogy a kelet-európai országokat felkeresse, és egyeztessen arról, miben tudnának a franciák segíteni.

A filozófus szerint az akkori Orbán Viktor teljesen más volt, liberális, totalitarizmusellenes. Aggódott az országért. „Úgy tűnt, hogy annak idején a KGB el akarta távolítani innen, most ugyanazzal a hévvel próbálja ő az FSZB-t visszahozni. Ezt tapasztaltam a kétórás találkozó után" - mondta.

Orbán szerint most Magyarországnak szüksége van egy erős szövetségesre, ami mostanában nem az EU, hanem Oroszország.

Soros-kampányra is rákérdezett, de ebben sem tudott neki újat mondani, csak önmagát ismételgette.

Lévy a találkozót követően azt mondta, hogy Orbán teljesen meggyőzte őt arról, hogy tényleg lliberális lett. Tényleg elhiszi azt, amit mond. „Számára tényleg annyit jelent a demokrácia, hogy lehet választásokat tartani. Populista lett.”

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>