Fordulatos, nem egyszer dickensien szívet tépő eseményekkel teli életéről, pontosabban annak első évtizedeiről írt könyvet Bereményi Géza Magyar Copperfield címmel. Ennek kapcsán a Storynak adott interjújában mesélt arról, hogy viselte, amikor kiderült, négy gyereke közül az egyik, Pásztor Anna, az Anna and the Barbies énekese nem az övé.


Mielőtt kiderítette, ki a vér szerinti apja, megállapodtunk, hogy ő mindenképpen az én lányom marad. Biztos voltam benne, és ő is, hogy csak az enyém lehet, aztán telefonon bejelentette, hogy mégsem. mondtam, hogy jó, de akkor is. Erre mondta, jó.

- mesélte Bereményi a lapnak. A kaotikus szülő-gyerek viszony a saját gyerekkorából is ismerős, hiszen az ő életéből is eltűnt a biológiai apja, és egy időre az édesanyja is, nagyszülei nevelték. A teljes, fordulatos interjú a Storyban olvasható.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!