A hagyományosan a református templomban megtartott, ökumenikus istentisztelettel egybekötött eseményen az írót méltatva Bölcskei Gusztáv, a társaság elnöke laudációjában úgy fogalmazott, hogy Bereményi Géza beletartozik a magyar kultúra szövetébe, munkássága azt is megmutatja, hogy az igazi kultúrának nemzedékeket és közösséget összeragasztó funkciója van - írja az MTI.

Jó év volt, mikor születtem én, volt krumpli és kenyér és mindenki örült nekem. Jó év volt, apám épp leszerelt, meggyógyult nővérem is és könnyű szülés voltam én

- idézte Bereményi egyik ismert dalszövegét Bölcskei, aki az író, Cseh Tamással ápolt legendás barátságát és munkakapcsolatát példaként állította a hallgatóság elé: a másik ember iránti érdeklődés nagyon fontos egy olyan világban, amelyben a "kölcsönösen egyeduralomra törő és kizárólagosságra törekvő monológok acsarkodását".

Ahol ez a dialógikus nyitottság működik, ott megmarad a kultúra - értékelt Bölcskei Gusztáv, megjegyezve, ebben az esetben a kultúra nemcsak megtartó, hanem sok esetben visszatartó erő is egyben. A Bereményi írásaiból, szavaiból elénk táruló valóság "egy mesterfokon végzett ideológiátlanítás".

Bereményi az első történelemleckéjét felidézve elmondta, a magyar történelem elmúlt háromszáz éves, a magánvagyon szempontjából is vérzivataros századaiból tanulta meg azt, hogyan lehet végiggondolni az életünket.

Bereményi Géza - eredetileg Vetró Géza néven - 1946-ban született Budapesten, a dalszövegek mellett írt prózát és filmet is, sőt, rendezett is, például az önéletrajzi ihletésű Eldorádót, illetve a Hídembert. Az utóbbi években önéletrajzi regényén, a Magyar Copperfielden dolgozott, ami hamarosan megjelenik a Magvető kiadónál. Erről a könyvéről, gyerekkori emlékeiről és az akkoriban induló kultúrharcról 2018-ban beszélgettünk az íróval:

Bereményi Géza: Azt hallom, én vagyok a mostani rendszer kedvence

Lehülyézte a publicistát, aki őt igyekezett megvédeni a balliberális elnyomástól. Hozzászokott már, hogy mindkét oldal elnyomja, de írás közben szabad, a többi meg úgysem számít. Interjú.

Kiemelt kép: MTI/Balázs Attila


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!