Számos magas rangú politikus, tisztviselő és építési vállalkozó érintett a Cipruson kirobbant, aranyvízum-botrányként elhíresült ügyben. Ennek során kétes hírű külföldi üzletemberek százainak sikerült ciprusi útlevélhez jutnia, így lehetővé téve, hogy ezek az emberek szabadon járjanak-keljenek az Európai Unió országaiban. Az ügyre - amely igen sokban hasonlít, a 2013 és 2017 között itthon működő letelepedési kötvényprogramra - az Al Jazeera derített fényt oknyomozó riportjában, a nyilvánosságra kerülő bizonyítékok pedig akkora port kavartak a szigetországban, hogy máris a program felfüggesztéséről beszélnek.


A magyar programhoz hasonlóan a ciprusiak is 2013-ban kezdték el értékesíteni az úgynevezett aranyvízumot, amelyet bárki megkaphatott, feltéve ha cserébe legalább 2,1 millió euró értékben befektet az országban. A program olyannyira gyümölcsöző volt, hogy az indulás óta a kormány közel hétmilliárd eurós bevételre tett szert, amit nagyrészt arra használt fel, hogy víz felett tartsa a gazdaságát. Bár az eljárás maga nem ütközött törvénybe, az évek során rengeteg kritika érte az Európai Unió részéről, és több antikorrupciós csoport is felemelte a szavát az aranyvízumokkal szemben, de amíg nem álltak rendelkezésre konkrét bizonyítékok, a tiltakozások nem tudtak a moralizálásnál magasabb szintre lépni.

Azt követően viszont, hogy szintén az Al Jazeera komoly oknyomozói munka után kiszivárogtatta az 1400 hivatalos dokumentumot tartalmazó Cyprus Paperst, rövid úton kibukott, hogy a kormány teljesen figyelmen kívül hagyta a felállított szabályokat, és egy sor fehérgalléros bűnözőnek segített okmányokhoz jutni.

Mivel a vízumot vásárlók számára az egyik legkézenfekvőbb és legvonzóbb befektetési ágazat az ingatlanpiac volt, hamar el is lepték azt a vízumtulajdonosok, akik aztán rövid úton összefonódtak a ciprusi elittel. Utóbbiakhoz tartozik Christakisz Giovanisz, az ország egyik legbefolyásosabb ingatlanfejlesztője, és Demetrisz Szilúrisz, a ciprusi parlament elnöke, akinek a nevét talán a legtöbbször lehetett hallani, mióta a botrány kirobbant. Mindkettejükkel kapcsolatba lépett egy Billy fedőnevű beépített ember, aki azt állította nekik, hogy egy olyan (egyébként nem létező) kínai üzletembert képvisel, akinek azért van szüksége a vízumra, mert pénzmosás miatt hétéves börtönbüntetésre ítélték. Utóbbi körülmény egyáltalán nem érdekelte a döntéshozókat, ők az egészben csak a jövőbeli befektető pénzét látták, és ezt Billynek is megmondták.

Kijelentették, hogy őket nem érdekli a munkáltatójának az előélete, egészen addig, amíg elég pénzt lapátol az országba.

Minderre csak ráerősített a ciprusi beruházási program egyik munkatársa, aki megnyugtatta a beépített ügynököt, nagy gyakorlatuk van már abban, hogy papírhoz juttassanak olyan embereket, akiket máshol üldöz az igazságszolgáltatás. Példaként egy olyan embert említett, aki korrupció és pénzmosás gyanúja miatt már két éve előzetesben ült, amikor egyik embere vízumért folyamodott a ciprusi kormányhoz. Nekik pedig megvoltak a módszereik arra, hogy minden vitás kérdést tisztázzanak, így rövid időn belül ki is állították az útlevelet, amely azóta is a férfira vár - igaz, a dokumentumon egy másik név szerepel.

Szilúrisz és Giovanisz igyekeztek megnyugtatni Billyt, hogy minden követ meg fognak mozgatni azért, hogy útlevélhez jusson a megbízója, akinek a személye annyira nem érdekelte őket, hogy utána sem jártak, ki ő valójában, így nem is jöhettek rá, hogy egy olyan ember papírjait intézik, aki nem is létezik.

Nem lesz egyszerű, de mindent meg fogunk tenni. Elég nagy tapasztalatunk van már e téren

- jelentette ki magabiztosan az ingatlanfejlesztő, amit a házelnöknek még sikerült megfejelnie:

A nevem említése nélkül, de megmondhatod neki, hogy teljes támogatást élvez Ciprus részéről. Politikai, gazdasági, társadalmi szinten egyaránt.

Ezek után nem csoda, hogy óriási botrány kerekedett, amint a részletek nyilvánosságra kerültek, és úgy tűnik, hogy a következmények sem maradnak el. A botrány kirobbanása után a kabinet először védekező üzemmódba kapcsolt, és először arra hivatkozott, hogy a programon rengeteg pénzt keres az állam, és bár a múltban átcsúsztak a rostán olyan személyek, akiket nem kellett volna beengedni az országba, ám a törvények szigorításával a jövőben ezek kiküszöbölhetők lesznek. Csakhogy ezzel a magyarázkodással már elkéstek, amit az is jól mutat, hogy a házelnök lényegében belebukott a botrányba.

Szilúrisz bejelentette, a vizsgálat lezárultáig október 19-ei hatállyal felfüggeszti a tisztségét, a nyomozás során pedig mindenben a hatóságok rendelkezésére áll majd. Azt mindenesetre nem jelentette be, hogy végleg lemondana, ugyanakkor az ország lakosságától bocsánatot kért. Emellett a kormány is reagált a botrányra, és indítványozta az aranyvízum-program felfüggesztését.

Az ügy a kontinensen sem maradt visszhang nélkül, az Európai Biztosság szóvivője, Kasia Kolanko azt mondta, hitetlenkedve nézték, ahogy magas rangú tisztségviselők üzletelnek uniós állampolgársággal haszon reményében, ami teljességgel elfogadhatatlan. Emellett azt is kilátásba helyezte: uniós vizsgálatot indítanak, hogy fény derüljön arra, hogy a ciprusi és az uniós szabályozás mennyire van összhangban. A szóvivő később Ursula von der Leyent idézte, aki szerint az uniós értékek nem eladók, ezért elengedhetetlennek tartja a vizsgálat lefolytatását.

Az Al Jazeera e témában készült riportja itt tekinthető meg:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!