A bíróság immár jogerősen bejegyezte az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat (ISZOMM) a magyarországi politikai pártok sorába - írja a párt közleményében. Az új párt alapítói között szerepel, Szanyi Tibor, aki idén januárban lépett ki az MSZP-ből, és Kalmár Szilárd, aki 2009-ig volt az MSZP politikusa, 2010-2011 között a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke, majd a BAL -Balpárt alelnöke.


A közlemény szerint az

Igen Szolidaritás, amelyet többen ISZOMM-nak is becéznek, egy új, ám vérbeli baloldali párt, amelynek hosszabb távú küldetése a Magyarországot sújtó szociális és morális válság felszámolása.

A pártot tavaly december 13-án alapították, a tagfelvétel első hullámát követően 2020. július 18-án tartják meg alakuló kongresszusukat.

kiemelt kép: Bielik István/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!