Vádat emelt a Ráckevei Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki interneten ismerkedve vett rá a gyerekeket pornográf felvételek készítésére és megosztására.


Nisóczi József, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy öt év fegyházat és öt év közügyektől eltiltást kértek a férfire arra az esetre, ha az előkészítő ülésen beismeri a tettét és lemond a tárgyalás jogáról. Hozzátette a férfi beismerte a bűnösségét a nyomozati szakban.

A negyvenes évei közepén járó férfi egy hamis, női profilt hozott létre az egyik közösségi oldalon. Ezt követően pedig célzatosan kiskorú személyekkel próbált megismerkedni. 2019 szeptemberében csevegőalkalmazáson keresztül aktív üzenetváltásokba kezdett egy akkor még csak tíz éves kislánnyal.

Egy hónap után annyira a bizalmába férkőzött, hogy fokozatosan rá tudta venni arra, miszerint először ruhás, majd mezítelen képeket küldjön neki. Ezt követően arra is rávette, hogy olyan képeket, illetve felvételeket küldjön neki a gyermek, amin önkielégítést végez

- közölte az ügyészség.

Ugyanebben az időszakban egy tizennegyedik életévét be nem töltött fiúval is megismerkedett az elkövető. Neki először egy nőről készült pornográf jellegű videót küldött el. Ezt követen azt kérte a fiútól, hogy küldjön magáról is hasonló jellegű képeket illetve videót. Ezt a fiú meg is tette.

Ezen túl az elkövető még egy kiskorú lányról készült pornográf jellegű kép- illetve videófelvételek is megszerzett. A férfi telefonján a három beazonosítható kiskorúról készült felvételek mellett több hasonló, az internetről letöltött tartalmat is találtak.Az ügyészség öt év fegyházat kért a tizenkettedik életévét be nem töltött személlyel, szexuális cselekmény végeztetésével elkövetett szexuális erőszakkal és gyermekpornográfiával vádolt férfire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!