Noha korábban is az I. kerület lakója volt, nemrég egy másik önkormányzati lakást szerzett a budai Várnegyed szívében Bayer Zsolt kormánypárti publicista - tudta meg a 24.hu. Az ingatlanért pedig fölöttébb jutányos bérleti díjat fizet. A Fidesz ötös számú párttagkönyvének tulajdonosa Orbán Viktor miniszterelnök új rezidenciájától, a felújított karmelita kolostortól pár száz méterre fekvő Úri utcába költözött be. A közhiteles cégadatbázis szerint február 20. óta ez az új lakcíme.

A Budavári Önkormányzattól kikért adatok alapján az újságíró tavaly szeptemberben lakáscserével jutott hozzá a 49 négyzetméteres ingatlanhoz.

A lakásért költségelvű lakbért fizet, havonta 31737 forintot.

Ez a lakbér meglehetősen alacsony, az egyik legnagyobb ingatlanportál hirdetési között több kiadó Úri utcai lakást is találtunk, a hasonló méretű ingatlanokért pedig piaci alapon ennek a tízszeresét is elkérhetik. Egy majdnem ugyanekkora - 46 négyzetméteres - másfél szobás lakást 280 ezer forintos bérleti díjért kínálnak kiadásra, de egy valamivel nagyobb, 56 négyzetméteres kétszobás kiadó lakást is találtunk az Úri utcában, amiért 475 ezer forintos bérleti havi díjat kérnek.

A Bayer által fizetett összegnél még az önkormányzat által megszabott piaci árak is jóval magasabbak. Ezt bizonyítja, hogy a Budavári Önkormányzat nemrég pályázati felhívást tett közzé, amelyben kilenc vári lakás bérleti jogát hirdette meg. Köztük van egy 45 négyzetméteres egyszobás lakás is, épp a publicista szomszédságában. Ennek a lakásnak az induló bérleti díját 83 ezer forintban határozta meg az önkormányzat. Tehát egy Bayerénél kisebb lakást is majdnem háromszor annyiért tervezi kiadni az önkormányzat, mint amennyit az újságíró fizet.

Lakáscsere esetén egyébként az I. kerület lakásrendelete alapján valóban úgynevezett költségelvű lakbért fizet az új bérlő, ám a fideszes többségű önkormányzat egy új szerződéskötés esetén bármikor felülbírálhatná a bérleti díjat, és a lakásrendelet módosításával emelhetne azon, hogy a kerületet ne érje vagyonvesztés.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás /24.hu

Lakásszerzésének körülményeiről érdeklődve megkerestük Bayer Zsoltot, aki közölte, ugyan az égvilágon semmi közünk nincs hozzá, de válaszol. Azt írta:

  • Mint mindenki más, aki örökölhető bérleti jogot szerez a Várban, ő is csere útján jutott hozzá az önkormányzati lakáshoz, aminek a bérleti jogát egy erre specializált ingatlanközvetítőn keresztül szerezte meg.
  • Az önkormányzati lakásért egy budai agglomerációban lévő, hetven négyzetméter alapterületű kertes házat adott. Ennek helyét és értékét nem közölte.
  • Számlákkal igazolható módon tízmillió forintot költött a lakás felújítására, ahogy írta, "ezzel szintúgy az önkormányzat vagyonát gyarapítottam, mint bárki más, aki így tesz, bár a felújítás nyilván a mi kényelmünket szolgálta."
  • Az általa fizetett bérleti díj ugyanannyi, mint az előző lakóé volt, és mint mindenki másé a házban. (Ez ebben a formában nem igaz, piaci és szociális alapon bérelt lakások is vannak az Úri utcai házban - a szerk.)

Egyebekben hozzátette:

Szokjanak le végre arról, hogy mindenkit baszogatnak, aki merészel a várban lakást szerezni magának ilyen módon.

És azt a javaslatát is megfogalmazta, hogy

Ha ennyire idegesíti magukat, hogy fideszes is lakhat a várban, talán kezdeményezzék, hogy törvény mondja ki, aki kormánypárti, nem lakhat a várban, legfeljebb, ha tízszer-százszor annyi bérleti díjat fizet, mint bárki más.

Bayer ezen kívül az Indexen megjelent Lakás a Várban: Nem mind nyomott ár, ami annak látszik című cikket ajánlotta figyelmünkbe azzal, hogy

Na, látja, erről van szó!

Habár a szóban forgó lakás bérleti jogát csak néhány hónapja szerezte Bayer, már korábban is felmerült, hogy a publicista önkormányzati lakáshoz jutott az I. kerületben. 2017-ben a Népszavának voltak erre vonatkozó információi. A lap akkor az önkormányzatnál hiába próbálta kideríteni, hogy bérel-e lakást az önkormányzattól Bayer. A történet vége az lett, hogy a Népszava érdeklődéséről tudomást szerzett a fideszes újságíró és megfenyegette a lap munkatársát.

Bayer akkor azt állította, hogy 1998-ban cserélte el a tulajdonában lévő öröklakást egy budavári önkormányzati lakásra. Mivel 2000-ben elvált feleségétől, a lakásból elköltözött, volt felesége és két fia viszont továbbra is abban a lakásban élt.

Amikor 2016 végén kiderült, hogy Nagy Gábor Tamás, az I. kerület polgármestere is olcsó önkormányzati lakáshoz jutott a saját maga vezette önkormányzattól, Bayer az Echo TV-ben látta vendégül párttársát. Ennek az lett a vége, hogy az egyik fideszes magyarázta a másiknak, hogy miért van rendben az önkormányzati lakások bérbeadásának gyakorlata a Várban. Pedig nem volt mindig ilyen nagy az egyetértés közöttük, 2003-ban Bayer még azért támadta a fideszes polgármestert a Magyar Nemzetben, mert érintettként nem tetszett neki, hogy Nagy Gábor Tamás óvodabezárásokat tervez a kerületben. Bayer többek közt azt írta:

Csak hát az a szomorú helyzet, hogy az önkormányzatot és a polgármestert a szülők, a kerületi lakosok választják. S ideje lenne végre megélni azt, hogy valami a szülők, a lakosok érdekei szerint történik.

Emlékezetes, nemcsak az I. kerület polgármestere, hanem a szülei is önkormányzati lakáshoz jutottak a Várban. Emellett számos, a Fideszhez közeli fontos ember, köztük Lázár János vadásztársa Habsburg-Lotharingiai Mihály főherceg, valamint a Semjén Zsoltot kitüntető Safari Club elnöke is bagóért bérel önkormányzati lakást a Várban. Mint ahogyan nemrég megírtuk, hogy Palkovics László innovációs miniszter is alig több mint 30 ezer forintos bérleti díjat fizet önkormányzati lakásáért a Várban.

Palkovics László is szerzett egy olcsó önkormányzati lakást a Várban

A kerületi lakásrendelet alapján 32 ezer forint bérleti díjat fizethet a havi kétmilliót kereső innovációs miniszter a felújított műemléképületben található ingatlanért.

Eközben folyamatosan emelkednek az ingatlanárak Budapesten, tavaly már havi 150 ezer forintra ugrott egy átlagos albérlet ára.

Kiemelt kép: Bielik István /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!