A színmű legelső bemutatója 1916-ban a Vígszínházban volt, ami akkora siker lett, hogy a pályakezdőnek számító szerző azonnal felkérést kapott a következő színpadi műre. Most augusztusban te is megnézheted!
Micsoda kincseket rejt az előző századforduló színpadi irodalma! Ismerjük Molnár Ferenc, Bródy Sándor, Heltai Jenő és még néhány szerző nevét és műveit, de sosem késő rácsodálkozni a rejtett szépségekre: a Dunaújvárosból a Városmajorba érkező Szerelem remélhetőleg sokakkal ismerteti meg szerzője, Barta Lajos nevét.
A mostaninál jóval több lehetőséget érdemelne a 85 éves korában, 1964-ben elhunyt Kossuth-díjas író, drámaíró, publicista, akinek Szerelem című drámáját az első világháború közepén, 1916-ban mutatta be a Vígszínház. A siker akkora volt, hogy a pályakezdőnek számító szerző azonnal felkérést kapott a következő színpadi műre.
De vissza a Szerelemhez: aki a vidéki Magyarországra képzelt könnyes-romantikus történetben felfedezi a közeli kortárs, Csehov árnyalakját, nem téved nagyot. Az elvágyódás, a megfoghatatlan elégedetlenség, a nosztalgia valami elmúlt iránt a nagyszerű szövegek mélyrétegét alkotják. De mi van Csehovon túl? – ezt kérdezi a dunaújvárosi premier.
A három Szalay-lány három különböző, más-más szempontból felvillanyozó, egyaránt izgalmas jelenség. A mesterterv mindegyikük esetében a szerelem. Na jó, legalább a házasodás, amihez komikus konoksággal ragaszkodnak ők, vagy még inkább a környezetük. Barta Lajos finom ecsetvonásokkal festi fel a családi portrét, amin előkelő hely jut a világról markáns elképzelésekkel rendelkező apának és anyának is. Nem feledkezhetünk meg a magyar drámairodalom emblematikus csetlő-botló alakjáról, Komoróczy Jenő adótisztről sem, akinek aztán mégis happy end jut osztályrészül – vagy mégsem?
A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban 2022 őszén bemutatott előadást bízvást nevezhetjük nemzetközi koprodukciónak. A Kassai Thália Színház igazgatója, Czajlik József rendezte az előadást, ami a dunaújvárosi teátrum és a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának közös bemutatója, ráadásul a helyi és vajdasági színészcsapat az Örkény Színházból vendégeskedő Kerekes Évával és a Marosvásárhelyen játszó László Csabával egészült ki.
Czajlik József a színpadi lélektan aprólékos gesztusokkal operáló mestere: érzékeny a karakterek közötti rezdülésekre, és erre színészei figyelmét is felhívja. Barta művének mély értéséről tanúskodik, ahogy néhány órára szinte megállítja az időt az előadás – Őry Kati mutatós díszletében mintha örökké vasárnap koradélután lenne, ahonnan nincs, mert nem lehet szabadulás.
A színészek gazdag panorámaképbe rendeződnek: a dunaújvárosi-szabadkai előadás legfőbb erénye a gazdagon rétegzett színészi játék. Kerekes Éva Szalaynéja vállán viszi a háztartást, de az egész előadást is – annyi mindent sűrít és foglal magába az, ahogy a hintán a magasba lendül, hogy a kép az előadás emblémája lehetne. A szabadkai „három nővér”, Kalmár Zsuzsa, Magyar Zsófia és Grgity Niki versengése az egyetlen valóban elérhető férfiért egyszerre mulatságos és szívbemarkoló. László Csaba brillírozik a gyámoltalan és kiszolgáltatott adótiszt szerepében. Kijelenthetjük: Czajlik József célja, hogy a művet „csehovtalanítva”, önértékén ajánlja a nézőknek, sikerült.
