Magyarországon az idei tél is igen enyhe volt, a június meglepően forró, de a világ más pontjain is érzékelni, hogy valami nincs rendben az éghajlattal. Hiába születtek tudományos értekezések százai arról, hogy az ember által okozott globális klímaváltozás mire képes, szakmai okfejtésekből még nem fogják fel az emberek a veszély mértékét. Ahhoz az kell, hogy Kanadában közel 600 halottat követeljen az 50 fokos forróság, hogy Szibériában sok megyényi területen pusztítsa el a tajgát az erdőtűz, vagy hogy Pest megyében vízhiányt kelljen kiáltani már a nyár elején.
Itt érünk el mostani cikkünk lényegéhez, hiába is van földrajzilag távol a helyszín. Az édesvíz olyan kincs, hogy dacára a sok száz, globálisan működő tengervíz-sótalanító üzemnek, még mindig hiánycikk rengeteg országban. Ezért az édesvizet nagyon meg kell becsülni, és bizony egyre rizikósabb, hogy ezért az ásványkincsért egyesek hadba is vonulnának. Ahogy egyre inkább ez a szörnyű forgatókönyv körvonalazódik egy, a Kék-Nílusra épített gát miatt Etiópia és Egyiptom (plusz a mögötte álló arab-muszlim csoportosulás) közti vitában.
A nagy etióp Reneszánsz-gát
Etiópia Benisaguz-Gumuz régiójában 2011 áprilisában kezdték el építeni a Nílus keletibb, kurtább, bővízűbb ágán, a Kék-Níluson (a másik ág a Fehér-Nílus a Viktória-tó vidékéről ered messze délen) a fent nevezett gátat, ami 2023-ra lehet működőképes. Az 5 milliárd dollárba kerülő gát 145 méter magas, a mögötte húzódó új, 1700 négyzetkilométeres víztározó - ami miatt 20 ezer embert kellett elköltöztetni - 74 millió köbméter vizet képes tárolni. A gát egyben egy 6450 megawattra képes vízerőmű is (háromszor nagyobb, mint az asszuáni). Az addisz-abebai kormány reményei szerint hatalmas lökést adhat az ország gazdaságának, 12 ezer új munkahelyről beszéltek korábban, és a jelenleg áramhoz nem jutó 75 millió etióp közül sokan végre bedughatják a dugvillát a konnektorba. Etiópia a megtermelt áram egy részét exportálhatja is.
A dolog eddig szép és jó és technikai, azonban a Nílus eléggé transznacionális folyó, a kék ág Etiópiában ered, majd Szudánba átfolyva az ottani fővárosnál, Kartúmnál egyesül a Fehér-Nílus vizével, hogy nagy kanyarokkal északra folyjon Egyiptomba, majd bele a Földközi-tengerbe. Abba az Egyiptomba, amely az édesvízszükségletének 90 százalékát a folyamból nyeri. Volt nem kis körömrágás a mindenkori egyiptomi kormányzati körökben, vajon mit fog okozni vízjárásilag, ha az ő asszuáni gátmonstrumuk mellé az etiópok is építenek egyet. 2012-ben ezért Szudánnal és Etiópiával együtt leültek tárgyalni a folytatásról.
Most ott tartunk, hogy a lassan egy évtizede zajló tárgyalások szinte menthetetlenül megfeneklettek. Etiópia azt állítja, a gazdasága modernizálásához elengedhetetlen a gát és az erőmű, ami ráadásul csökkenti a Szudánt olykor megbénító hatalmas nílusi árvizek kockázatát (a gát amúgy 40 kilométerre áll a szudáni határtól), és 500 ezer hektár öntözését teszi lehetővé. Az egyiptomiak szerint ők viszont kevesebb vizet fognak kapni így, ami az asszuáni gát teljesítményét is csökkentheti. Ez főleg aszályos években lehet kérdéses, ha Etiópia ilyenkor aránytalanul sok vizet tart vissza. Márpedig ebben az esetben választania kell: vagy alig termel áramot, de tovább engedi a vizet Szudán és Egyiptom felé, vagy nem kockáztatja a gazdasága megtorpanását, azaz visszatartja a vizet, konfliktust generálva északi szomszédaival.
Mindenesetre akadnak szakértők, akik szerint rövid távon az etióp gát nem befolyásolja az egyiptomi vízhelyzetet, már csak azért sem, mert az asszuáni gát mögött is fel van halmozva víztartalék.
Más országok is belefolynak
Egyiptom és Szudán nem maradt kettesben a harcban, az Egyiptommal szoros szövetségesi viszonyban álló Szaúd-Arábia is bejelentette még július 7-én, hogy támogatja a két afrikai országot a "legitim vízügyi jogaik megőrzésében", illetve hogy a nemzetközi joggal összhangban oldják meg a krízist. Rijád a nemzetközi közösséget is felszólította, hogy segítsen megoldást találni. Tunézia is a muzulmán államok mellett szállt be, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) elé vitte határozati javaslatát arról, hogy Etiópia állítsa le a tározó feltöltését, valamint termeljen bátran áramot a gáttal, de ne okozzon sérelmet a lejjebbi, folyás menti államok vízhasználatában.
António Guterres ENSZ-főtitkár sem mondott sokkal többet, mint amit a teszetosza világszervezet tett eddig a krízisben. Kijelentette, minden félnek tartózkodnia kell az egyéni akciózástól, valamint körül kell nézniük a feleknek a világban, más országok hogyan osztják meg a folyamok vizét. Még júniusban az Arab Liga is próbálkozott, hogy az ENSZ BT elé vigye az ügyet, amit Etiópia élesen elutasított, mondván nem kéne az egész arab világot belerángatni a három afrikai országot érintő ügybe. Az Afrikai Unió 2020-ban indított tárgyalási közvetítéseit eddig nem övezte siker, miközben Etiópia ragaszkodik a szervezet mediációjához.
Az Egyesült Államok sem örvendett Etiópia önfejű lépéseinek, és szintén a tárgyalóasztalhoz kötözné a feleket, amíg meg nem állapodnak a vízmegosztásban. Az USA amúgy tavaly majdnem tető alá hozott egy megállapodást, de egy ponton az etióp fél felállt a tárgyalóasztaltól, mondván, Donald Trump akkori kormánya abszolút az egyiptomiak mellé állt.
Mindenesetre Etiópia már megküldte a tájékoztatást Kartúmba és Kairóba arról, hogy elkezdi a tározó feltöltését, ami szerintük a csapadékosabb júliusban és augusztusban nem okoz nagy gondot, jelentős vízkiesést. És újra egy kis matek: az Al Jazeera számításai szerint ha 7 év alatt tölti fel Etiópia a Reneszánsz-gát mögötti víztározót, már azzal is a megművelt egyiptomi földek harmada nem kap majd elég vizet, válik újra sivataggá (5 éves töltés alatt Egyiptom földjeinek fele megy a kukába, úgyhogy egy nagyjából 20 éves töltési folyamattal lennének elégedettek Kairóban). Egyesek szerint a termékeny iszapot is visszatartja majd a gát, bár a Níluson több más gát is van, ami így tesz.
Az egyiptomi farmerek már készülnek, a vízigényes rizst egyre kevesebben termesztik, de pár éve a kormány is több millió hektárral csökkentette a rizstermesztő területek nagyságát, amivel állítása szerint 3 milliárd köbméter vizet spóroltak meg. Fontos még, hogy az egyiptomi öntözőcsatorna-hálózat rossz állapotban van, ráadásul a globális felmelegedés miatt is nagy a párolgás, jelentősebb a vízveszteség a sivatagos, százmilliós lakosságú országban.
Az etiópok ugyanakkor sietnének, hogy minél gyorsabban megtérüljön a beruházásuk. Márpedig a gát és az erőmű még nem fog csodákat tenni, egy etióp villanyszerelő azt mondta a Washington Postnak, hogy az ország elektromos hálózata olyan, mint egy szakadt Lada (még tele vannak az orosz kocsival az etióp utcák), például az ország fontos transzformátorai már egyenként százszor-ezerszer meghibásodtak. Ráadásul a távvezeték-hálózat kiépítése is annyiba fáj majd az országnak, mint maga a gát.
Szóval háború lesz?
Erre a kérdésre nehéz egyértelmű választ adni, minden megoldás terítéken van. Az álláspontok messzire esnek egymástól, Etiópia pikkpakk feltöltené a víztározót, Egyiptom mezőgazdasága viszont összeomlana a gyors tempójú töltéstől. Nem véletlen, hogy a felek a katonai megoldást is kitették az asztalra. Már eddig is történtek furcsa esetek: Szimenyu Bekelét, a gát operatív vezetőjét 2018-ban ismeretlenek agyonlőtték fényes nappal, bár végül a hatóságok öngyilkosságot állapítottak meg halálokként.
Ha netán valóban háború törne ki, nehéz megmondani még most is, hogy Szudán melyik oldalra állna (az szinte biztos, hogy földrajzi okokból hadszíntérré válna), hisz az etióp gát csökkenti a hektikus Kék-Nílus pusztító szudáni árvizeinek veszélyét, sőt olcsó áramot vehetnek Etiópiától (ahogy várhatóan Dzsibuti és Kenya is), ám közben Egyiptom közeli szövetségese a szegény ország, amiből csak úgy nem lehet kifarolni. Június végén egy nevét nem vállaló kartúmi tisztviselő harciasan nyilatkozott, mondván Etiópia ne töltse fel a tározót. Egyiptom és Szudán közös hadgyakorlatot tartott, mialatt az egyiptomi médiát is ellepték a kemény nyilatkozatok.
Abdel Fattah el-Sziszi egyiptomi elnök a katonai opciót sem zárta ki, Nadír Núreldín, a Kairói Egyetem professzora, Nílus-szakértő szerint Egyiptom nem akar örökké a tárgyalóasztalnál ülni, ahogy ezt tíz éve teszi, így egy vízháborút sem tart kizártnak.
Törökország mindenesetre most a békehozó angyal szerepében tetszelegne. El-Sziszi egyiptomi kormányával kezd helyreállni a viszonya (ami a hadsereg 2013-as, az Ankara barátságát élvező iszlamisták elmozdításával járó puccs miatt savanyodott meg), a líbiai rendezésben is közösek az elképzelések, ahogy a Ciprus környéki földgáz-kitermelési vitákban is a törökök mellé állt Egyiptom. Szóval Recep Tayyip Erdoğan kormánya békítene most is, rutinja pedig van e téren, hisz Irakkal is meg kellett egyezni a Tigris folyó vízelosztásában. Mindenesetre a Daily Sabah kormánybarát lap publicisztikájából kitűnik, Törökország az egész térség fő közvetítője és békecsinálója akar lenni, dacára a fegyveres konfliktusoknak, amikbe rendszeresen belesodorja magát (Líbia, kurdok, Szíria).
A megegyezés pedig nem is reménytelen, vannak használható ötletek, hogy összefésüljék a két rivális állam eltérő óhajait. A Kairói Amerikai Egyetem mérnökprofesszora, Serin El Baradei szerint Egyiptomnak voltaképp az augusztustól októberig tartó időszakban kell kiemelten sok víz a mezőgazdasághoz, elég lenne az etiópoknak ekkor nem visszatartani a Nílust. Arról nem is beszélve, hogy Egyiptom és Etiópia egy speciális cserekereskedelmet is lebonyolíthatna: Egyiptomnak áram kell, amit Etiópia adhatna olcsón, míg Etiópiának élelem, amit Egyiptom megtermel a Nílus vizével.
Cikkünk végén pedig álljon itt egy angol nyelvű szerelmes vers a gáthoz még tavaly nyárról, Abij Ahmed miniszterelnök szóvivőjétől:
Ethiopia Speaks ???????? #GERD#itsmydam pic.twitter.com/YjDa72HjPy
- Billene ቢልለኔ Aster Seyoum (@BilleneSeyoum) June 29, 2020
