Beszámoltunk róla, hogy meghalt egy 53 éves nő szerdán hajnalban Budapesten, a Váci úton, miután kiszakadt egy harmadik emeleti erkély korlátja, ő pedig a járdára zuhat.

Kapcsolódó

Egy 53 éves nő halt meg a Váci úton, amikor kiszakadt egy harmadik emeleti erkély korlátja - fotók

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a tragédia körülményeit.

A Blikk úgy tudja, baráti összejövetelt tarthattak szerda éjszaka a lakásban, a lap információi szerint az 53 éves áldozat és a lakás albérlője néhány órával korábban találkozhatott össze az egyik szórakozóhelyen, ahonnan az ismerőseikkel együtt távoztak, és mentek fel a Váci úti lakásba.

A lapnak sikerült megszólaltatnia a lakás bérlőjét és az ő édesanyját is. A 28 éves férfi a leírtak szerint könnyes szemmel nyitott ajtót, láthatóan még mindig a történtek hatása alatt állt, így nem tudott bővebben nyilatkozni, azt azonban megjegyezte, hogy a korlát el volt rohadva az erkélyen.

Édesanyja elmondta, egy kisebb baráti társaság tartózkodott a fiánál, a balesetben életét vesztő nő pedig az egyik ismerősével volt kint az erkélyen, amikor nekidőlhetett a falának.

A társa próbált utánanyúlni, de már nem tudta elkapni. A gyerekem azonnal lement, próbált segíteni a nőnek. A fiam végig fogta a kezét, amíg meg nem halt. Le a kalappal előtte, ő egy igazi hős!

- nyilatkozta a nő.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!