A nő elképesztően megalázóan bánt a rá bízott gyerekekkel, akik féltek iskolába járni miatta. Első fokon felfüggesztett börtönbüntetést kapott.


Két év felfüggesztett börtönre ítélt a Veszprémi Járásbíróság egy 57 éves tanítónőt, mert megalázta és bántalmazta a kisiskolás tanítványait – írja az Ügyészség.

A Veszprém vármegyei nő több mint két évtizede dolgozott pedagógusként, és komolyabb szakmai kifogás nem merült fel vele szemben. Ellenben jól ismert volt a túlzott szigorúságáról, a fegyelmezési módszereiről és arról, hogy szinte minden kiabált a gyerekekkel, ha azok nem értettek egy-egy feladatot.

A gyermekekkel való durva viselkedését a saját kollégái, és kiskorú áldozatok nevelőszülője és gyámja is többször szóvá tette. Ezeket az iskola egy ideig igyekezett saját hatáskörében, belsős intézkedésekkel orvosolni.

Több alkalommal is előfordult, hogy a órán hátulról fejbe ütötte, csipkedte a feladatát készítő gyereket, mert nem tetszett neki ahogy dolgozott, de olyan is előfordult, hogy a hajánál fogva húzta fel a padból, vagy vonalzóval a kézfejére ütött.

A tanítónő az egyik tanóra végén olyan nagy erővel meglökte az egyik gyereket, hogy az lefejelte a pad szélét, és vérezni kezdett az ajka. Ő csak jóval később merte elmondani a dolgokat, miután a húgát is bántalmazta a vádlott. A kisebb testvér már egy hónap elteltével félt iskolába menni a tanítónő agresszív magatartása miatt. Sírva panaszkodott, hogy a tanárnő rendszeresen kiabált vele, hülyének, és gyagyásnak nevezte, vagy éppen felrúgta a táskáját és büntetésből elvette a tízóraiját. De olyan is volt, hogy a pedagógus az összes lapot kitépett a füzetéből egy rosszul elvégzett feladat miatt – idézi a bíróság a tanító tetteit.

Előfordult, hogy a tanár nagy erővel a ruhafogasok felé lökte a kisiskolást, a karjába csípett, s a haját húzta. A történtek miatt a nevelőszülőjük másik általános iskolába íratta a gyerekeket, ahol megszűntek a problémák. A pedagógus a tanórákon további három gyereket is bántalmazott. Az egyik elsőst lehülyézte és fejbe vágta egy buszos kirándulás során, egy másik jelenlétében pedig trágáran kiabált és csapkodott.

A harmadik kiskorút az első és második osztályban tanította, melynek során többször is fejbe vágta könyvvel, illetve vonalzóval ütött a kezére. A terhelt egy alkalommal a padot is rá akarta borítani a gyerekre, de végül felhagyott a cselekményével, de a kisiskolásban ez komoly félelmet keltett. A gyerekek féltek a pedagógustól, és a történtek mély nyomot hagyott bennük.

A bíróság két év börtönre ítélte a nőt, de a büntetését három év próbaidőre felfüggesztette. Az ítélet ellen az ügyész, a vádlott és a pedagógus is fellebbezett, így az nem jogerős.

(24.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!