Hétfőn kezdődik a budapesti Ludovika Akadémián és a Kincsem Parkban az öttusa-világbajnokság, a Nemzeti Sport ennek kapcsán készített riportot Balczó Andrással, ahol természetesen a múltat is felidézték. A háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok Balczó 1973-ban vonult vissza, és ugyan tíz évig még belovaglóként formában tartotta magát, hiába várt arra, hogy szeretett sportága alkalmazza, így végül 1983-ban végleg befejezte.


Nem voltam hűtlen, hiszen tíz évig vártam. Annak a menyasszonynak, aki tíz évet vár arra a vőlegényre, aki a kocsmában hajtja a csajokat, bizony vissza kell küldeni a jegygyűrűt. Adja csak másnak…

Megkérdezték a sportági legendától, hogy azóta begyógyultak-e a régi sebek, amire azt felelte, beépültek a múltjába, mint ahogyan a jó és a rossz döntései egyaránt. A mai öttusát viszont már csak távolabbról figyeli.

Az öttusát ma már csak tisztes távolságból szemlélem, nem tudom, mi az a laser run, meg bónuszvívás, s azt sem, hogy ki számít esélyesnek. Ez már nem az én öttusám, az enyém más volt, családiasabb, emberibb talán. S bár az a bizonyos pont kikerült a mondat végére, ott leszek a világbajnokságon, s természetesen örülök majd a fiatalok sikereinek.

A budapesti öttusavébén a női váltók versenyével kezdődik a program, a női egyéni versenyben csütörtök-péntek, a férfiaknál péntek-szombaton lesz a döntő. A vegyesváltók vasárnapi versenye zárja majd le a világbajnokságot.

Az öttusa-vb-vel párhuzamosan zajlik majd - most először együtt - a lézerlövészetes (laser run) világbajnokság, melyre a szervezők előzetesen mintegy ezer résztvevőt vártak.

A budapesti öttusa-világbajnokság programja

szeptember 2., hétfő - női váltó

szeptember 3., kedd - férfi váltó

szeptember 4., szerda - női selejtező

szeptember 5., csütörtök - férfi selejtező és női körvívás

szeptember 6., péntek - női döntő és férfi körvívás

szeptember 7., szombat - férfi döntő

szeptember 8., vasárnap - vegyes váltó

A magyar indulók:

férfiak:

hagyományos verseny: Marosi Ádám, Kasza Róbert, Demeter Bence, Regős Gergely

váltó: Málits István, Bereczki Richárd és Szabó Illés, Kardos Bence

nők:

hagyományos verseny: Kovács Sarolta, Gulyás Michelle, Guzi Blanka, Alekszejev Tamara

váltó: Barta Luca, Réti Kamilla és Simon Sarolta, Guzi Blanka

vegyes váltó: az egyéni versenyek után nevezik meg az indulókat a kapitányok.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!