Napra pontosan 65 évvel ezelőtt, 1954. május 30-án történt Magyarország egyik legsúlyosabb hajóbalesete. A Pajtás nevű gőzhajó 170-175 utassal a fedélzetén Balatonfürednél imbolyogni kezdett, miután az emberek a jármű bal oldalára tömörültek, hogy lássák az épp akkor rendezett vitorlásversenyt.

Az utasok félelmükben átszaladtak a túloldalra, majd vissza, ekkor a hajó fel is borult a kapitány ellenkormányzási kísérlete dacára. A fedélzeten lévőket a versenyben részt vevő vitorlások kezdték el kimenteni, de a baleset így is 22 áldozatot követelt. Az elhunytak közül a legtöbb gyerek volt.

Illés Erzsébet, a tragédia egyik túlélője a 24.hu megkeresésére elmondta, leírhatatlan pánikhangulat tört ki akkor a hajón, és bár szerdán este a Hableány másodpercek alatt elsüllyedt, a mostani áldozatokat is a rettegés keríthette hatalmába.

Én már beszálláskor éreztem, hogy valami nincs rendben, mert a Pajtás dülöngélt. Amikor bekövetkezett a szerencsétlenség, megdöbbentem, csak az előző pillanatokra tudtam gondolni. Nekem óriási szerencsém volt, mert pont nem azon az oldalon álltam, ahol a hajó felborult, így fel tudtam mászni a tetejére és az elsők között mentettek ki. A dunai katasztrófa elszenvedői gyakorlatilag fel sem foghatták, mi történik, olyan gyorsan zajlott minden. Elképzelhetetlen borzalmakat élhettek át, nagyon sajnálom őket

- mondta lapunknak az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézetének emerita kutatója.

Mint fogalmazott, ilyenkor az ember csak reménykedni tud, ő Istenhez fohászkodott. Amikor sokan beestek a hajó alá, ők egymásba kapaszkodva, az életükért küzdve próbáltak kiúszni, sokak sikertelenül.

Elmondta, abban mindenképpen különbözik a két eset, hogy a Balatonnak nem volt sodrása, míg a Dunának van, pláne most. Utastársai közül számosan megmenekültek annak köszönhetően, hogy a nyugodt vízben a közeli partra tudtak menekülni.

Nem kerültem a víz alá, tehát azt el sem tudom képzelni, mi játszódott le a Hableány utasaiban. Megítélésem szerint nemcsak a látási viszonyok, hanem a Duna rendkívül erős sodrása is közrejátszhatott a balesetben, mert azt a jármű energiaforrása nem tudta kompenzálni

- mondta el.

Illés Erzsébet 17 esztendős volt, amikor a Pajtás felborult a Balatonon. Számára ez nem okozott életen át tartó traumát, hiszen azon szerencsések közé tartozott, akik még csak víz alá sem kerültek. Az azóta eltelt bő fél évszázadban többször is utazott hajóval, de minden alkalommal van benne félelemérzet.

A dunai hajóbalesetben a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint heten haltak meg, 21 embert még keresnek.

Szemtanú hajóskapitány: A szemem előtt húzták ki a nőket, még sosem láttunk ilyen borzalmat

Egy kollégája a szeme előtt húzott ki két idősebb hölgyet, egy másik pedig öt embert.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!