A Babos Tímea, Kristina Mladenovic kettős lett az év párosa a női teniszversenyeket szervező WTA-nál.

A szervezet honlapja emlékeztetett rá, hogy a páros 2019-ben előbb döntőt játszott az Australian Openen, majd nyert a Roland Garroson, később pedig megvédte címét az évzáró világbajnokságon.

A jó eredményeknek köszönhetően a francia Mladenovic 2019. június 10-én az első helyre került a páros-világranglistán, amelyen jelenleg a második helyen áll 6990 pontjával. Ugyanezen rangsorban Babos most a harmadik (6965 pont), a cseh Barbora Strycova (7110) vezet.

Babos Tímea idén másfél millió dollárt teniszezett össze

A teniszvébé önmagában a harmadát adta ki a pénzdíjaknak.

A WTA öt kategóriában díjazta 2019 legjobbjait: az év játékosa az ausztrál Ashleigh Barty lett, aki amellett, hogy világranglista-vezetőként zárta az évet, a Roland Garroson és az évzáró vb-n is első lett, négy tornát nyert meg, 57 mérkőzésgyőzelme pedig a legtöbb volt az évben.

A legtöbbet fejlődő játékosa az amerikai Sofia Kenin lett, aki idén nyerte pályafutása első tornáját, három trófeát szerzett, és a világranglista 14. helyén zárta az évet.

Az év felfedezettje a kanadai Bianca Andreescu lett, aki tavaly ilyenkor csak 178. volt a WTA-rangsorban, idén azonban a US Open mellett győzni tudott Indian Wellsben és Torontóban is, ezzel pedig egészen a világranglista 5. helyéig lépett előre.

Az év visszatérőjének a svájci Belinda Bencicet választották, aki idén első tornáját nyerte 2015 óta, a US Openen pedig a legjobb négyig jutott, és ott volt a világbajnokságon is. A WTA-ranglistán - sérülései miatt - 2017-ben a 318. pozícióba csúszott vissza, tavaly a 37. helyen zárt, jelenleg pedig a nyolcadik.

Kiemelt fotó: Xinhua/Liang Xu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!