Andrej Babis visszautasította hétfőn, hogy a Cseh Köztársaság kockázatos ország lenne a koronavírus-járvány szempontjából, ahogyan azt Szlovákia állítja. A cseh miniszterelnök a szlovák kormány mellett működő központi válságstáb hétfőn bejelentett döntésére reagált, miszerint Csehországot péntektől a vörös, vagyis kockázatos besorolású országok listájára tették.


A miniszterelnök a cseh médiának nyilatkozva azt állította, hogy a két ország járványadatai közti különbséget az okozza, hogy Szlovákiában ötször kevesebb vírustesztet végeznek naponta, mint Csehországban.

Sajnálom, ami történt, mert a járványügyi szakemberek bizonyos számadatok alapján hozták meg döntésüket, de természetesen vitathatnánk, hogy ki hogyan végzi ezeket a teszteléseket

- mondta Babis.

Mint ismertette, az országában vasárnap például 6890 vírustesztet végeztek el, míg Szlovákiában csak 1425-öt. Előzőleg pénteken pedig 18 329 csehországi teszt állt 6191 szlovákiai teszt ellenében. A Koronadata nevű cseh állami weboldal adatai alapján Csehország a járvány márciusi kezdete óta 100 ezer lakosra vetítve átlagosan 40 százalékkal több Covid-19-tesztet végez, mint Szlovákia.

Babis szerint a szlovákiai intézkedés főleg a turistákat sújtja majd, és reméli, hogy nem befolyásolja majd jelentősen a két ország gazdasági kapcsolatait. A Csehországból Szlovákiába érkező utasoknak péntek óta rendelkezniük kell egy 72 óránál nem régebbi negatív teszteredménnyel, vagy házi karanténba kell vonulniuk, amit egy negatív teszttel oldhatnak fel. Mindez nem vonatkozik ugyanakkor a határ 30 kilométeres körzetéből ingázókra, sem a diákokra, tanárokra, kutatókra, egészségügyi dolgozókra és szociális munkásokra, a sportolókra és művészekre, valamint a kulcsfontosságú infrastrukturális intézményekben dolgozókra.

Csehország Szlovákiával szemben nem vezet be hasonló intézkedést-

Szlovákiában az újonnan regisztrált fertőzések száma az utóbbi napokban napi ötven és kétszáz között mozgott, míg Csehországban szombaton rekordszámú, 1541 új koronavírusos fertőzöttet mutattak ki a laboratóriumi vizsgálatok, majdnem százzal többet a pénteken regisztráltnál.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Martin Divisek


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!