A Szépművészeti Múzeum igazgatása mellett a Liget projekt kormánybiztosaként is tevékenykedő Baán László egy nemzetközi tanácsadó cég, a KPMG tanulmányára hivatkozva azt állította a mai Hírlapban megjelent interjújában, hogy:


amennyiben teljeskö­rűen elkészül a Liget Budapest Projekt, amely ma nemcsak Magyarország és Európa, hanem az egész nyugati világ legnagyobb kulturális fejlesztése, akkor a megújult Városliget annyi új külföldi látogatót vonz majd Budapestre, hogy az ő költéseikből származó többletbevételekből tizenöt-húsz éven belül megtérülnek a megvalósítására fordított költségek.

Baán László a Liget projekt csúszásával kapcsolatban nem aggódik, azt mondta nem probléma, ha a tervezett 2023 helyett csak 2025-2026-ra finiselnek teljeskörűen, ugyanis "ez a 2011-es kiindulóponttól számítva, nemzetközi összehasonlításban még így is rendkívül gyors, tizenöt éves teljesítést jelent".

Baán szorgalmazza, hogy az illetékesek a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában beszéljék át a még kérdéses épületek sorsát.

  • az Új Nemzeti Galériáról azt gondolja, hogy "nélkülözhetetlen eleme, záróköve a történelmi léptékű, kulturális tartalmú városfejlesztési programnak, nem szabad lemondani róla"
  • a Közlekedési Múzeum eredeti tervek szerinti visszaépítésével létrejövő Magyar Innováció Háza szerinte "a magyar feltalálói géniusz előtt tisztelegve egy interaktív tudományos élményközpontként működne"
  • a régi "Városligeti Színházat pedig 1951-1952-ben azért bontották le, hogy a tankok rá tudjanak fordulni a Felvonulási térre, pedig ez a kiválóan megformált szecessziós épület volt a több mint százötven éves hagyománnyal rendelkező ligeti színjátszás központja".

Baán szerint a fővárosi politikusok "még mindig lejárt szavatosságú politikai szlogenek szintjén beszélnek a Városliget megújítása ellen, olyan démonikus képet festenek a projektről, amelynek semmilyen valóságalapja nincs". Az igazgató ennek ellenére reméli, hogy "ahogy az emberek lépésről lépésre igénybe veszik a megújított parkelemeket, úgy egyre jobban megismerik és megszeretik a projektet, ami azért előbb-utóbb befolyásolni fogja a főváros politikáját is".

Baán türelmes:

Amit létrehozunk, az világszínvonalú érték lesz a főváros és az ország számára is, tehát megéri az idő, megéri a vita, a ráfordított sok-sok energia.

Az interjúban szó esik a koronahelyzetről is. Ennek kapcsán Baán László a következőket említette meg:

  • tavaszra várja a múzeumok újranyitás, kora őszre a normalizálódást
  • a tavaly nyári, néhány hónapos újranyitás azt bizonyított számára, hogy "sokan óvatosak voltak a látogatást illetően, külföldiek szinte egyáltalán nem jöttek, az idősek kevesen, és megszűntek a szervezett iskolai látogatások is, tehát nagyon fontos látogatói csoportok estek ki"
  • hiszi, hogy "ha elégséges nagyságú lesz az átoltottság Európában és idehaza, akkor minden területen nem egyszerűen újraindul majd az élet, hanem az elmúlt egy-másfél szűk esztendő hiányait nagy lendülettel próbálják majd pótolni az emberek: ez igaz lesz a jó kiállítások iránt újra jelentkező igényekre is".

Baánék mindhárom, tavaly kényszerűen elmaradt nagy kiállításukat szeretnék megvalósítani.

  • májusra tervezik a londoni Tate-tel közös preraffaelita tárlatot a Nemzeti Galériában
  • a Szépművészetiben ősszel nyitnák a II. Amenhotep fáraó sírjának felfedezését bemutató,
  • valamint a Cézanne és a modernitás kapcsolatát ismertető, Cézanne-tól Malevicsig című kiállítást
  • decemberben nyílna a Galériában a jubileumi Szinyei-tárlat.

Baán László nem tart attól, hogy a korona alatt felfutó virtuális múzeumlátogatás a karantén utáni időben is elszívja a levegőt a személyes megjelenéstől.

Egyvalamivel nem versenyezhet a digitális tér sem most, sem a jövőben: ez pedig az eredeti műtárggyal való találkozás élménye, ami, ahogy eddig, úgy ezután is a múzeumok monopóliuma marad. Éppen ezért biztos vagyok benne, hogy minden múzeumrajongó - az is, aki használja a digitális platformokat - igazából arra vár, hogy mielőbb visszatérhessen a valós kiállítások valós tereibe.

Kiemelt kép: Baán László egy Vasarely-kép másolata mellett a Múzeum Mélygarázs átadás utáni bejárásán 2020. december hatodikán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!