Győr-Moson-Sopron lesz a következő megye, ahol bevezetik az új ügyeleti rendszert március 1-től. A Magyar Orvosi Kamara jogászai szerint jogtalanul osztották be azokat, akiknek nincs érvényes szerződésük.


Győr-Moson-Sopron megyében olyan háziorvosok is megkapták a márciusi ügyleti beosztásukat, akik alá sem írták a szerződést - írja a Népszava Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara Győr-Moson-Sopron megyei szervezetének elnökére hivatkozva. Március 1-től ugyanis ebben a megyében terveznek áttérni az új alapellátási ügyeleti rendszerre, amit az önkormányzatok helyett az Országos Mentőszolgálat működtet.

Szijjártó László tudomása szerint

A Magyar Orvosi Kamara jogászai szerint jogtalanul osztották be őket.

Szerinte nagy a nyomás a háziorvosokon, van, aki nem hajlandó aláírni, inkább felmondják a praxisukat, ha kell, ha a kormány nem hajlandó a problémáikról tárgyalni. De olyanok is vannak, akik félnek.

- nyilatkozta az elnök.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!